Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Első győzelmére hajt a KSE Futsal

Első győzelmére hajt a KSE Futsal Sport

A válogatott szünet alatt sem pihen a KSE Futsal együttese, a Gazda József edzette csapat szombaton és vasárnap bepótolja a Kolozsvári Clujana elleni két elmaradt bajnokiját. Mindkét találkozónak a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnok ad otthon.

Hirdetés
Hirdetés

Az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság mezőnyéből a KSE Futsal az egyedüli olyan csapat, mely a labdarúgó III. ligában és a futsal I. ligában is ugyanazzal a játékoskerettel szerepel, emiatt a kék-fehérek az első két buboréktornán is elhalasztottak egy-egy mérkőzést, de a legutóbbi, hazai rendezésű turnén a Kolozsvári Clujana távolmaradása miatt játszottak kevesebb meccset. Most viszont a kézdiek kétszer is megmérkőznek a kincses városi alakulattal. A liga két pont nélküli együttesének első összecsapására szombaton 13 órától kerül sor, a másodikra pedig vasárnap 12 órától.

„Mindenki egészséges a csapatban és harcra kész. Reméljük a hétvégén megtörik a jég, és meglesz az első sikerünk. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen két egyforma képességű együttes találkozik egymással, ám mi azon vagyunk, hogy kihasználjuk a hazai pálya előnyét. A bajnokság két utolsó helyezettjének, a nyeretlen alakulatoknak a párharca ez, ami ugyan nem lesz életre-halálra, mivel ez csupán egy játék, de mi mindent megteszünk azért, hogy megnyerjük mindkét meccset” – nyilatkozta érdeklődésünkre Gazda József edző.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük