Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elpáholta a Rapidot a Sepsi-SIC

Elpáholta a Rapidot a Sepsi-SIC Sport

Ezúttal Kézdivásárhelyen, a Kicsid Gábor Sportcsarnokban zajlik a női kosárlabda élvonal újabb buboréktornája, ahová a két háromszéki csapat – a Sepsi-SIC és a KSE – ellenfeléül két fővárosi alakulat érkezett.

Hirdetés
Hirdetés

Tegnap a kézdiek szoros meccsen, mindössze egy ponttal maradtak alul az Agronomiával szemben, míg a hibátlan sepsiszentgyörgyiek számára nem okozott semmiféle problémát a Rapid legyőzése.

Kiélezett párbajt vívott tegnap délután az Agronomia Bukarest és a Kézdivásárhelyi SE, a mérkőzés rendkívüli izgalmakat tartogatott, azonban a legvégén a fővárosiak örülhettek. Pedig remekül indult a találkozó az edzőváltáson átesett KSE számára, Ljubomir Kolarevicsel a kispadon Debreczi Iringóék laza 6–0-val indítottak, lerohanták ellenfelüket és ötpercnyi játék után már tíz ponttal vezettek (7–17). A folytatásban sem adták alább a lányok, Debreczi és Mitchell vezetésével 22 ponttal nyerték az első negyedet, mindössze 9 pontot engedélyezve az ellenfélnek (9–31). Debreczi egyébként jó formában volt, szórta a hárompontosokat, és a védekezésben is sokat segített.

Ha az első negyed a kézdivásárhelyieké volt, akkor a második a fővárosiaké, tudniillik nagyot fordult a játék, a bukarestiek jelentősen lefaragtak hátrányukból. A megmagyarázhatatlan hullámvölgybe került kék-fehérek nem találták az utat a gyűrűbe – csak négy pontot szereztek –, nem állt össze a játékuk, így nagyszünetre 29–35-re módosult az állás. A második félidőre rendezte sorait a KSE, felváltva estek a kosarak, és 45–45-ről vágtak neki a záró szakasznak. Az utolsó tíz perc katasztrofálisan indult a mieink számára, mivel az ellenfél Chelariu és Sipos jóvoltából öt ponttal elhúzott. Válaszként Debreczi és Mitchell is elsüllyesztett egy-egy távolit, az idegek harcaként is jellemezhetnénk a véghajrát, váltott vezetéssel haladtak a csapatok. A KSE mindent megpróbált, jól is hajrázott, 46 másodperccel a lefújás előtt 61–61 állt az eredményjelzőn, majd Mitchell büntetőit követően Anca Sipos triplát dobott (64–63), eldöntve ezzel a mérkőzést. Ma 16 órától a Rapiddal mérik össze erejüket.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, 17. forduló: Agronomia Bukarest – Kézdivásárhelyi SE 64–63 (9–31, 20–4, 16–10, 19–18). KSE: Debreczi 18/12, Czimbalmos 5/3, Wilson 15, Domokos 7, Mitchell 18/6. Cserék: Kozman, Biszak, Tuchilus. Edző: L. Kolarevic.

Az előzetes várakozásnak megfelelően hengerelt a Rapid elleni tegnap esti találkozón a Sepsi-SIC, amely elsősorban Mandache kosarainak köszönhetően erőteljesen kezdett, öt perc után már tízzel vezetett (10–20). Ezután is a négyszeres bajnok diktálta a tempót, a zöld-fehérek remekül védekeztek, jól szedték a lepattanókat, és támadásban is hatékonyak voltak, nem csoda, hogy 24 pont előnnyel zárták az első tíz percet (13–37). A két csapat közti különbség nemsokára meghaladta a 30 pontos határt, a Mikes-csapat nem kegyelmezett, nagyszünetre már 36 pontos fórral mentek (29–65). Innen már nem volt visszaút, egyre nyílt az olló, Orbán és társai szórták a pontokat, 37–96-ról indult a záró negyed. Jovana Pasic kosarával érték el a százas határt a mieink, és bár sok hiba tarkította a végjátékot mindkét oldalon, a lényegen nem változtatott: újabb elsöprő győzelmet ért el a listavezető és újabb lépést tett afelé, hogy hibátlanul nyerje meg az alapszakaszt. A Sepsi-SIC ma 13 órától az Agronomiával mérkőzik.

Végeredmény: Rapid Bukarest – Sepsi-SIC 50–111 (13–37, 16–28, 8–31, 13–15). Sepsi-SIC: Pasic 14, Orbán 12, Mandache 15/3, Gödri-Părău 15/9, Gardner 13/6. Cserék: Ghizilă 12/9, Pavlopoulou 16/9, Kelemen 11/3, Kovács 3/3. Edző: Z. Mikes.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások