Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ellenfélre várva

Ellenfélre várva Sport

Ma este, bukaresti idő szerint 21.45 órától kezdődik a Spartak Trnava – FC Mosta visszavágó a labdarúgó Európa Konferencialiga (KL) selejtezőinek első fordulójában. Ez a mérkőzés azért fontos a háromszéki, székelyföldi focikedvelők számára, mert a továbbjutó a második fordulóban a Sepsi OSK-val játszik.

Az első mérkőzésen a házigazda máltaiak bő fél óra alatt már 3–0-ra vezettek, és a nagyszombatiaknak hatalmas erőfeszítésbe telt a szépítés, majd a felzárkózás. A 3–2 ledolgozható hátránynak tűnik a felvidéki csapat számára. Szintén csütörtökön játszik két anyaországi csapat is a KL első fordulójának visszavágóin: 16 órától Ararát Jereván (Örményország) – Mol Fehérvár, az első mérkőzésen 1–1, és 21 órától Puskás Akadémia – Inter Turku (Finnország), az első mérkőzésen 1–1. A romániai csapatok mindegyike a második fordulóban kapcsolódik be, akárcsak a magyar UTE.

Hirdetés
Hirdetés

A Bajnokok Ligája első selejtező köréből nagyon-nagyon nehezen jutott tovább a CFR Kolozsvár, amely az első mérkőzésen 3–1-re győzött, de az idegenbeli visszavágón a bosnyák Borac Banja Luka kiegyenlítette hátrányát. A hosszabbításban a román válogatott Chipciu lőtte a CFR továbbjutását jelentő gólt, végeredmény 2–1. Továbbjutott: a CFR 4–3-as összesítéssel.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük