Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elköszönt a hálóőr

Elköszönt a hálóőr Sport

A Sepsi OSK kapusa, Fejér Béla a magyar labdarúgó másodosztályban szereplő Nyíregyháza Spartacus FC-nél folytatja pályafutását – jelentette be az I. liga 9. helyén végzett háromszéki klub.

Fejér Béla négy éve, 2016 nyarán igazolt Sepsiszentgyörgyre, az elmúlt években a csapat egyik alapemberének számított. Tevékeny részese volt a klub sikereinek, de több játéklehetőség reményében úgy határozott, hogy a nyíregyházi együttesnél folytatja pályafutását – fogalmaznak a Sepsi OSK közösségi oldalán megjelent közleményben. A zabolai illetőségű, 25 éves hálóőr egy évre kerül kölcsönbe az Merkantil Bank Liga harmadik helyén álló klubhoz.

Hirdetés
Hirdetés

„A Sepsi OSK vezetősége elfogadta a hálóőrünk döntését, támogatjuk és bízunk benne, hogy az ott szerzett tapasztalatokat kamatoztatni tudja céljai elérése érdekében. Sok sikert Béla, visszavárunk Sepsiszentgyörgyre!” – áll a közleményben.

„Köszönök mindent a klubnak és a vezetőségnek, külön köszönet Diószegi Lászlónak, aki az én érdekeimet nézve beleegyezett a kölcsönadásomba. Ugyanakkor köszönök mindent a szurkolóknak is, akik mindig mellettem álltak” – búcsúzott a fiatal kapus.

Fejér a nemrég véget ért szezonban tíz mérkőzésen védte a Sepsi OSK kapuját, ezeken tíz gólt kapott, illetve három találkozón nem tudtak túljárni az eszén. A Román-kupában egyszer lépett pályára, a Jászvásári Poli elleni visszavágón állt a kapuban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások