Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elkezdődött a visszaszámlálás

Elkezdődött a visszaszámlálás Sport

Huszonnyolc sportoló képviseli Romániát a február 9-én rajtoló téli olimpiai játékokon a dél-koreai Phjongcshangban, köztük három magyar: a biatlonista Tófalvi Éva, a sífutó Lőrincz Tímea és a bobos Bartha Levente. Az olimpiai küldöttség teljes létszáma 55 fő – közölte Mihai Covaliu, a Román Olimpiai és Sportbizottság elnöke.

A tegnap hivatalosan is bemutatott román küldöttség zászlóvivője ezúttal nem a csíkszeredai Tófalvi Éva lesz a megnyitón, az olimpiai bizottságnál mindenki a 23 éves Marius Petru Ungureanura voksolt. Az elmúlt két téli olimpia során, illetve Salt Lake Cityben is Tófalvi Éva sílövő volt az, aki zászlóvivőként állhatott a román küldöttség élén a megnyitó ünnepségen, idén ez a feladat a 23 éves sílövőre hárul. Mihai Covaliu, a COSR elnöke elmondta, döntésükkel elsősorban a fiatalabb generációt szeretnék motiválni. „Ez egy szép stafétaátadás lesz, hiszen Tófalvi Évától, egy olyan elismert sportolótól, aki már hat olimpián vett részt és ebből három alkalommal is vihette Románia lobogóját, most olyanhoz kerül, aki első olimpiáján vesz majd részt. Gratulálok, és nagyon örülök neki!”
Covaliu elmondta, a dél-koreai olimpiai játékokon a román csapat azt a célt fogja követni, hogy tagjai megdöntsék személyes rekordjaikat. A sportolók három csoportban utaznak az ázsiai országba, tegnap elindult az első küldöttség, amelyet ma és holnap követi a többi. A romániai sportolók a következő sportágakban versenyeznek: alpesi sí (2 sportoló), sífutás (3), gyorskorcsolya (1), biatlon (6), síugrás (1), bob (8), szánkó (5), szkeleton (2).
A magyar sportolói küldöttség 19 fős lesz Dél-Koreában – adta hírül a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja. A nemzetközi szövetség (FIS) döntése értelmében Magyarország is indulhat az alpesi sízők csapatversenyében a téli olimpián, így a férfiaknál és a nőknél is két-két versenyző képviselheti majd az országot. A Magyar Síszövetség (MSSZ) nemrég arról tájékoztatott, hogy az alpesi csapatverseny 16 kvótája közül – ebből egy a házigazdáé – többet is visszamondtak, ezek egyikét kapta meg Magyarország. A FIS honlapja szerint Magyarország a 19. helyen áll a rangsorban, azaz negyedik tartalék volt, ám Liechtenstein és Horvátország után a legjobb lemaradók közül Japán és Szerbia is lemondott a részvételről.
„Nagyon örülünk a magyar sísport sikerének, legfőképp azért, mert az olimpiák történetében először rendeznek csapatversenyt, és nagy dolog, hogy a magyar sízők is ott lesznek. Sajnálom, hogy ennek a sikernek nem lehet részese Miklós Edit. De bízunk benne, hogy a Samsal Daliborral kiegészült csapat a legjobb eredményeket tudja hazahozni alpesi síben is” – nyilatkozta a szövetség honlapján Stark Márton, a szakág szövetségi kapitánya.
A magyar sportolói küldöttség így 19 fős lesz Pjongcsangban. Rövidpályás gyorskorcsolyában Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence, gyorskorcsolyában Nagy Konrád, míg műkorcsolyában Tóth Ivett képviseli a színeinket. Alpesi síben Kékesi, Dalibor, Hozmann és Maróty indulhat, míg sífutásban az egy-egy magyar szereplési joggal Kónya Ádám és Szőcs Emőke él.
A legnépesebb küldöttséggel az Egyesült Államok rendelkezik: 242 sportolóval vesznek részt az idei téli olimpián. Soha ennyien nem képviseltek még egy országot a téli olimpiák történetében. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük