Eljön az a nap, amikor végleg hazajön

Eljön az a nap, amikor végleg hazajön Sport

Az elmúlt héten négy háromszéki helyszínen vett részt közönségtalálkozón az erdélyi magyar közösség legsikeresebb sportolója, a négyszeres olimpiai bajnok Szabó Kati. A zágoni tornászcsillagot nem csak szülőfalujában fogadták nagy szeretettel.

A múlt keddi, a Nagy Mózes Gimnáziumban tartott találkozóról már beszámoltunk, ahol Szabó Kati azokról a nehéz pillanatokról mesélt, amikor 6 évesen Onești-re került. „Mindig azt akartam, hogy megmutassam, ki vagyok. Sohasem értem be a második, harmadik hellyel, az első akartam lenni. Az aranyérem a legjobb” – mondta a fiataloknak, arra biztatva őket, hogy sportoljanak, ne hagyják magukat, küzdjenek céljaikért. Szabó Kati nem csak mesélt, be is állt tornászni a gyerekek közé. Mint hangsúlyozta, szigorúság és fegyelem, valamint kitartás nélkül nem lehet eredményt elérni sem a sportban, sem más területen. A tornásziskolában napi hét-nyolc órát edzettek, nagyon keveset találkozhatott a szüleivel, és bizony keveset tudott az életről, amikor kikerült abból a zárt világból, amit a torna jelentett. Ma Franciaországban él és gyerekekkel foglalkozik, nemcsak tornászokkal, hanem bejár egy kórházba, ahol szívműtéten átesett gyerekeket kezelnek, hiszen ő is megtapasztalta, milyen az, amikor gyerekként nincsenek jelen a szülők.

A szülőfalujában szervezett közönségtalálkozón is megható szeretettel fogadták a négyszeres olimpiai bajnokot. Nem csak a tornászlegenda mesélt arról, mennyire fontos neki szülőfaluja, hanem a helyiek is megannyi élményt osztottak meg, hogyan drukkoltak 1984-ben a Los Angeles-i olimpia alatt, az egész falu nézte a tv-közvetítést, tudva azt, hogy az ő Szabó Katijuk küzd az aranyért.

Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Elméleti Líceum diákjai abban a tornateremben találkoztak az olimpiai bajnokkal, ahol Szabó Kati több mint négy évtizeddel ezelőtt edzett. Itt rövid bemelegítőt tartottak, majd a tornászcsillag örömmel idézte fel az iskola sporttermében töltött órákat, pályafutásának kezdetét.

A baróti közönségtalálkozón Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke kérdezte. A családias hangulatú beszélgetésen kicsik és nagyok egyaránt érdeklődéssel követték a sikeres életpálya történetét. Többen felidézték azokat a személyes élményeiket, amelyek a sportoló versenyeihez köthetőek. „A sikernek ára van. Az eredmény a kitartásból és a szilárd elhatározásból születik” – fogalmazott Szabó Kati, aki arra biztatta hallgatóságát, minden reggel tűzzenek ki célt maguknak, és dolgozzanak érte. Arra a kérdésre, hogy meddig fog Franciaországban élni, határozottan válaszolt: eljön az a nap, amikor végleg hazajön.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.