Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elhappolnák a magyarok elől

Elhappolnák a magyarok elől Sport

Tavaly februárban tudósítottunk arról, hogy a csíkszeredai tehetséggondozó központból Felcsútra költözik a kézdialmási Tamás Nándor labdarúgó, aki a nyár óta a Puskás Akadémia U19-es és NB III-as csapatában ontja a gólokat. A 17 éves csatártehetség rátermettségére a román válogatottban is felfigyeltek, az U18-as nemzeti csapatnak már alapemberévé vált, és a hírek szerint hamarosan behívót kaphat a felnőtt keretbe is. Hogy mit szól mindehhez a fiatal támadó, az kiderül az alábbiakban.

Az eredeti tervek szerint Tamás Nándor tavaly Felcsúton kezdte volna a tavaszi idényt, ám megfelelő engedély híján ez meghiúsult, így Csíkszeredában maradt egy újabb félévet.
– Amint az a külföldi átigazolásoknál lenni szokott, az UEFA jóváhagyása is szükséges, és valószínűleg amiatt, hogy a Puskás Akadémiának akkor még nem élvonalbeli, hanem másodosztályos csapata volt, nem kaptuk meg a bele­egyezést, enélkül viszont nem tudtam volna tétmeccsen játszani, így értelmetlen lett volna az átigazolás. Így maradtam Csíkszeredában, amit egyáltalán nem bánok, mert sok szép emléket szereztem az FK Csíkszereda felnőtt csapatával, még akkor is, ha a legvégén elbuktuk a II. ligába való feljutást – meséli a fiatal reménység.

Csíkszeredai tanulópénz
Nándor a 2017-es tavaszi idényben került be a III. ligában parádézó csíkszeredai felnőtt együttesbe, amely az előzetes esélyek ellenére utolsó pillanatban lecsúszott az első helyről, így nem tudott szintet lépni. Mint ismeretes, a csíkiak az utolsó meccsükön 1-0-s vereséget szenvedtek Miroslavától, és egy ponttal csúsztak le a bajnoki címről.
– Annak ellenére, hogy csak az idény második felében csatlakoztam a csapathoz, ugyanúgy magaménak érzem a közös sikereket és azt a bizonyos kudarcot is, mint a többiek. Senki sem számított erre a végkifejletre, mi voltunk a favoritok, végül az utolsó meccs döntött az első helyről, és valamiért úgy alakult, hogy mi nem tudtunk gólt szerezni, az ellenfél viszont igen. A kudarc érthető módon nagyon megviselte a csapatot, én is sokat rágódtam ezen, de úgy próbálom felfogni, hogy ha nincs ez a vereség, akkor nagy valószínűséggel én ma nem a Puskás Akadémia, hanem a II. ligás Csíkszereda játékosa lennék – véli Nándor, aki a csíkiak U17-es csapatában is maradandót alkotott.
A korosztályos Román-kupa elődöntőjében, a Kolozsvári Ardealul ellen az idegenbeli 2-1-es vereség után a hazai visszavágón úgy nyertek 5-2-re, hogy Nándor három gólt lőtt, és kiharcolt egy büntetőt, ezzel pedig bejutottak a döntőbe, ahol a fővárosi Dinamo volt az ellenfelük. A sors úgy hozta, hogy a finálé ugyanaznap volt, mint a Miroslava elleni bajnokavató összecsapás, így a vezetőség úgy döntött, a fiatal csatárra a felnőtt csapatban lesz szükség. Az ifik 2-0-ra kikaptak a Dinamótól.

Válogatottbeli és felcsúti bemutatkozás
A nyári felkészülést Csíkszeredában kezdte meg, és ismét felvetődött a menni vagy maradni kérdése, végül a felcsúti lehetőség mellett döntött a fejlődése és későbbi karrierje szempontjából. Időközben Florin Bratu vezető­edző behívta őt az U18-as román válogatottba, ahol meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő, és azóta is számolnak vele minden válogatott mérkőzésen, összetartáson.
Tavaly augusztusban utazott ki Magyarországra, viszont az első néhány bajnokin nem tudott játszani papírformaságok miatt, így aközben a román válogatottal vett részt egy svédországi, négycsapatos turnén. Norvégia ellen mutatkozott be a válogatottban (1-1), ekkor még csereként lépett pályára, de a következő két mérkőzésen már kezdőként kapott lehetőséget, a Szlovákia ellen 4-1-re megnyert találkozón gólt is szerzett. A Bratu-tanítványok legutóbb decemberben, Olaszország ellen játszottak 0-0-s döntetlent, Nándor végig a pályán volt, és sikerként élte meg a találkozót.
Felcsúton első U19-es bajnokiját a Ferencváros ellen játszotta, csereként jutott szóhoz, és rögtön góllal mutatkozott be a 2-1-es győzelmükkel zárult összecsapáson.
– Örülök, hogy jól sikerült a bemutatkozásom, utána zsinórban öt–hat meccsen is gólt tudtam szerezni, és szóltak, hogy a felnőtt másodcsapatnál is számítanak rám, amely a harmadosztályban szerepel. Itt félidőben csereként álltam be, és ott is sikerült betalálnom, nyertünk is, utána pedig már úgy zajlottak a hétvégéim, hogy szombaton játszottam U19-ben, majd vasárnap a szabályzatnak megfelelően félórát vagy félidőt a nagyoknál – idézi fel a 17 éves focista.

A Contra-meghívó még várat magára
Decemberben a román szaksajtóban kapott szárnyra az a híresztelés, amely szerint a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) szakmai igazgatója, Mihai Stoichiţă beajánlotta őt a felnőtt válogatottba, egy nem túl prózai indokkal: azért, hogy nehogy Magyarország elhalássza előlük. Cosmin Contra szövetségi kapitány leghamarabb a márciusi, Izrael elleni krajovai barátságos meccsre hívhatja be a Puskás Akadémia játékosát, a döntés egyedül az ő kezében van. A FIFA-szabályzat értelmében, amennyiben Nándor valóban pályára lép hivatalos mérkőzésen a román felnőtt válogatottban, akkor a magyar nemzeti csapatban már soha nem játszhat. A románok azt szeretnék elkerülni, hogy nehogy úgy járjanak, mint Miriuţă Vasile Lászlóval, aki a román válogatottnak nem, a magyarnak viszont kellett.
– Most is csak azt tudom, ami a sajtóban megjelent, emiatt nem is tulajdonítok túl nagy jelentőséget ennek, legalábbis addig, amíg nincs konkrétum ez ügyben, de mindenképpen örülök, hogy egyáltalán szóba került a nevem. Nem gondolkodtam még ezen, mert egyelőre nem aktuális – jelenti ki, hozzátéve azt is, hogy visszautasíthatatlan ajánlatnak tűnik, amire csak egy válasz lehetséges.
Nándornak van némi tapasztalata a magyar válogatottban is, 2016 tavaszán behívták a magyar U16-os együttesbe, azonban akkoriban épp lábadozóban volt egy sérülésből, emiatt nem tudta a legjobb formáját mutatni. A behívót több nem követte, ezért kissé csalódott is, úgy érzi, megfeledkeztek róla, ellenben a román válogatottnál folyamatosan számítottak rá.

Még több gólt szerezni
– Felcsúton jól érzem magam, nem volt számomra teljesen idegen a környezet, hiszen többször voltam már próbajátékon, könnyen be tudtam illeszkedni, és jól fogadtak. Ráadásul gólokkal tudtam segíteni a csapatot, szóval eddig minden tökéletesen alakult. Kitűnő feltételek között dolgozhatunk, minden adott a fejlődésünkhöz. A táplálkozás, a pihenés és az edzés a legfontosabb a jó teljesítményhez – részletezi a 27-es mezszámot viselő támadó, aki leginkább balszélsőként szereti rohamozni az ellenfél kapuját.
U19-ben hét gólt jegyzett az ősszel, az NB III-ban pedig egyet. Idén még több góllal és jó játékkal szeretné segíteni a Puskás Akadémiát, a román U18-as válogatottal pedig sikeres Eb-selejtezősorozatot szeretne futni, hogy kijussanak a kontinenstornára. Idővel pedig szeretne felkerülni a felcsútiak NB I-es együttesébe is, sok sikert kívánunk ehhez!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. január 11., 12:43
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Sportszerkesztő kisasszony….gólokat óntani az többet jelent annál,mint ahányat szerzett Nándor(hét az U19-ben 1 az NBIII-ban).A román foci nagy szarban van az biztos.Na de ha olyan bajnokságból hív be Contra mester játékosokat,amelynek nemzeti vállogatotja képes egy évben Andorrától és Luxemburgtól is kikapni,akkor a román szövetségi kapitány végnapjai elkezdődtek.Szerencse Nándor normálisabban látja a saját helyzetét az újságíróknál.Sok sikert neki…..