Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egyéniben és formációban is taroltak

Egyéniben és formációban is taroltak Sport

November 3–4-én 6. alkalommal rendezték meg a fővárosban a Bucharest Dance Festival táncversenyt, amelyen a sepsiszentgyörgyi Sport-All Egyesület Z Dance táncszakosztálya hét versenyzőt indított, akik mindkét produkciójukkal maguk mögé utasították a mezőnyt.

„A versenylistából tudtuk, hogy nagyon erős mezőnyre számíthatunk . A Rihanna: Smell produkciónkhoz nagy reményeket fűztünk, azonban a debütáló szóló produkcióval nem tudtuk, mire számíthatunk. Ez Sándor Lilla oktatónk első saját koreográfiája, és az általa felkészített versenyzőnk, Stinghe Szófia most először méretkezett meg egyéniben, de úgy gondolom, az eredmények magukért beszélnek” – nyilatkozta lapunknak Vass-Vitus Kinga táncoktató.
A Z Dance eredményei (MTV Commercial kategóriában), 13–16 éves korosztály, egyéniben: Stinghe Szófia első hely; formáció kategóriában (Cojocaru Kriszta Adrienn, Brandabura Ingrid, Stinghe Szófia, Simon Johanna, Policsek Orsolya, Pataki Adrienn, Policsek Hanna) első hely. Mindkét produkció kvalifikálódott a 2019-ben esedékes kanadai táncvilágbajnokságra, illetve a Budapest Freedom Dance Festivalra. Az oktatók, Sándor Lilla és Vass-Vitus Kinga köszönik a szülőknek a támogatást. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük