Felhívás!

Egy hét, két fél Ironman

Egy hét, két fél Ironman Sport

A sepsiszentgyörgyi Deák Zsombor triatlonista zsúfolt időszakot tudhat maga mögött, egy héten belül két fél Ironman (1,9 km úszás – 90 km kerékpározás – 21 km futás) világkupán indult Ázsiában, úgy, hogy mindkétszer a legjobb tíz közé küzdötte be magát.

 

Deák Zsombor augusztus 20-án az indonéz Bintanban rendezett Ironman 70.3 világkupán a 7. helyen, majd egy hétre rá a kínai Quijingben lezajlott világkupán a 9. helyen zárt.

– Az indonéziai megmérettetést felvezető versenynek szántam a kínaihoz. Ennek ellenére az első viadal egész jól sikerült, sőt az idei évben először voltam elégedett verseny után. Kristálytiszta tengerben úsztunk, majd dzsungelben és kis falvakon keresztül tekertünk, trópusi melegben szaladtunk, amit nagyon szeretek. Mivel sok tartalék maradt bennem, így bizakodóan vártam a kínai versenyt, ez azonban nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Úszás közben hibáztam, és rossz bóját kerültem meg, amiért büntetés járt. Majd kerékpárral defektet kaptam, amit sikerült végül megszerelnem, de ez már kivett a valódi versenyből. Mindent összevetve, nagyon örülök ennek a túrának. A számomra fontosabb második félévre remélhetőleg kezd végre összeállni minden – részletezte a háromszéki vasember, megköszönve Kovászna Megye Tanácsának a támogatást.

A hárompróbás jelenleg az októberi, tajvani teljes Ironmanre (3,8 km úszás–180 km kerékpár–42 km futás) koncentrál.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.