Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy fertőzött és vége

Egy fertőzött és vége Sport

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) és a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) képviselői azt tervezik, hogy az júniusban folytatódik az I. liga, ehhez össze is állítottak egy lebonyolítási tervet, amellyel minimálisra próbálják csökkenteni a veszélyeket – adta hírül a román szaksajtó.

A német modell alapján készítették el a tervet, a Bundesligában 239 személy szükséges egy élvonalbeli mérkőzés lebonyolításához, míg Romániában ezt a számot a felére csökkentik. A tervet jóváhagyásra elküldik az egészségügyi, illetve a belügyminisztériumhoz is. Az LPF két versenynaptár-változatot állított össze, a bajnokság június 6-án vagy 13-án folytatódna. Minden a kormány döntésétől függ, hiszen a csapatok csak azután kezdhetik el az edzéseket, miután lejár az országban a koronavírus-járvány megfékezésére kihirdetett szükségállapot. Minden bizonnyal nézők nélkül folytatódik a bajnokság, a stadionokban maximum 125 személy tartózkodhat majd. Az elképzelés szerint a játékosokon minden mérkőzés előtt elvégzik a koronavírustesztet, a csapatokat összesen öt hivatalos személy képviselheti a stadionban, a pálya szélén hat labdaszedő gyerek lehet, míg maximum harminc újságírót és fotóst engedhetnek be a létesítménybe.

Hirdetés
Hirdetés

Ionuț Stroe ifjúsági és sportminiszter úgy vélekedett, az újraindított bajnokságokat azonnal felfüggesztik, ha akár egy szereplője is koronavírusos lesz. Stroe megerősítette, hogy amint véget ér a szükségállapot, a tervek szerint május 15-től újrakezdhetik az edzéseket a csapatok. „Most az emberek biztonsága és egészsége a legfontosabb, tárgyalunk a Román Labdarúgó-szövetséggel és az egészségügyi minisztériummal, hogy miként lehet újrakezdeni a bajnokságokat. Lépésről lépésre kell haladni, az első lépcsőfok pedig az edzések újrakezdése, természetesen május 15. után. A végső döntés a járványügyi szakembereké, hiszen minden, ami eddig elhangzott csak egy vélemény. Folyamatosan kell tesztelni az edzések elkezdésétől és közben is. A koronavírus nem fog május 15. után eltűnni az életünkből. Amennyiben egy újraindított bajnokságban valaki koronavírusos lesz, azonnal véget vetünk annak a sporteseménynek. Nem versenyezhetsz úgy, hogy bizonyos csapatok karantén alá kerülnek, vagy egyesek akár kórházba is” – nyilatkozta Stroe.

Közben az is kiderült, amennyiben az élvonalbeli pontvadászat jelenlegi szezonja nem a pályán fejeződik be, más okból kifolyólag, mint egy újabb kormányrendelet, újratárgyalják a Román Hivatásos Labdarúgóligával (LPF) kötött szerződést – közölte Orlando Nicoară, az I. liga televíziós közvetítési jogait birtokló cég képviselője. Az EAD Interactive csoport a jelenlegi szezonra közel a teljes összeget, azaz a szerződésben szereplő 28 millió euróból 26-ot elküldte, cserébe viszont eddig csak 196 mérkőzést játszottak le a 268-ból. Tehát a klubok nagyjából 5 és fél millió eurót már előre megkaptak, de mivel egyelőre nem játszották le a hátralévő találkozókat, ezt a pénzt vissza kell fizetniük, abban az esetben, ha ténylegesen nem fejeződik be a pályán a bajnokság. Nicoară szerint a klubok vezetői közölték, hogy egyáltalán nem szeretnének ebbe a helyzetbe kerülni, és egyetértettek abban, hogy a pályán kell befejeződnie a szezonnak. A televíziós társaságok, amelyek kifizették a közvetítésekért kért összeget és nagy vesztesei a bajnokság felfüggesztésének, a szerződés újratárgyalása esetén nem szeretnének 20 millió eurónál többet fizetni a következő szezonra.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük