Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Edzőváltás a Sepsi OSK-nál

Edzőváltás a Sepsi OSK-nál Sport

Nem hittük volna, hogy Diószegi László tulajdonos ilyen hamar megfogadja a tanácsunkat, de az is elképzelhető, hogy kritikánktól függetlenül döntött, ám tegnap hivatalossá vált, hogy a Sepsi OSK menesztette László Csaba vezetőedzőt, akinek helyét Leo Grozavu veszi át. A vasárnapi, Gázmetán elleni hazai 1–0-s vereség jelentette az utolsó cseppet a pohárban a 11. helyen álló együttesnél.

Tizennégy órás maratoni vezetőségi gyűlés után döntöttek úgy hétfőn, hogy megválnak a nyáron kinevezett, 55 éves László Csabától, akinek az irányítása alatt a Sepsi OSK 16 bajnokiból mindössze kettőt tudott megnyerni. A hírt Diószegi László, a Sepsi OSK tulajdonosa jelentette be, hozzátéve, közös megegyezéssel bontották fel a szerződést a korábban a magyar válogatott másodedzőjeként és a Ferencváros szakvezetőjeként is dolgozó Lászlóval. Diószegi megköszönte a szakvezető eddigi munkáját, aki a továbbiakban is az együttes kötelékében marad.

László Csaba utóda Leontin Grozavu. Az 52 éves szakember a bajnoki idény végéig szóló szerződést írt alá a klubbal, egy év hosszabbítási opcióval. Legutóbb a Petrolul Ploiești gárdáját irányította, de vezetőedzőként dolgozott a Temesvári Poli, FC Botoșani, a Medgyesi Gázmetán, a Nagyváradi Luceafărul, a Jászvásári CSMS, a Nagybányai SE, a Kolozsvári U és a Zilahi Armătura csapatánál is.

Hirdetés
Hirdetés

Cornel Şfaiţer, a Sepsi OSK klubmenedzsere elmondta, azért esett Leo Grozavura a választásuk, mivel a szakember jól ismeri a hazai bajnokságot, és már több élvonalbeli együttest vezetett. „Csabának köszönünk mindent, de nem állunk ott a táblázaton, ahol szeretnénk” – nyilatkozta Şfaiţer. Hadnagy Attila hozzáfűzte, jól ismeri Leo Grozavut és edzésmódszereit, mivel dolgoztak már együtt az FC Botoșani-nál. „Azt várjuk tőle, hogy eredményesebb futballt játszunk, és minél előrébb végezzünk a bajnokságban, mert több van ebben a csapatban” – közölte a klubigazgató, aki korábban éppen az új edző játékosa volt az FC Botosani-nál, csakúgy mint a jelenlegi keretből Radoszlav Dimitrov, Răzvan Tincu, Gabriel Vașvari és Fülöp István.

A kinevezéséért magyarul is köszönetet mondó Grozavu úgy fogalmazott, szeretné az eredmények és a játék képe által meghálálni a beléje fektetett bizalmat, és a szurkolók örömmel jöjjenek a meccsekre. „Elsősorban a Sepsi közelmúltja győzött meg arról, hogy érdemes idejönni, van infrastruktúra, jó keret és nyugalom is. Véleményem szerint a csapat többre képes, mint amit eddig mutatott. Jelenleg nehéz helyzetben vagyunk, nagy a hátrányunk a felsőházi rájátszáshoz (10 pont a hatodik helyezett Gázmetánhoz képest – sz. m.), de még sok mérkőzés van hátra, és amennyiben jól menetelünk, illetve egymás után több meccset is megnyerünk, akkor reménykedhetünk” – mondta a szentgyörgyi csapat új edzője, aki továbbra is számít Ilyés Róbert segédedző munkájára.

A 16 pontos Sepsi OSK a tabella 11. helyén tölti a válogatottak Eb-selejtezői miatti bajnoki szünetet. Az új vezetőedző a folytatásban kőkemény fordulók elé néz, ugyanis sorrendben a Viitorul, a Krajovai U és a címvédő Kolozsvár lesz az OSK ellenfele. A szentgyörgyi együttes ma 15 órától a III. ligás KSE-vel játszik barátságos mérkőzést Kézdivásárhelyen.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások