Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Drámai végjátékban egy pont

Drámai végjátékban egy pont Sport

Rezgett a léc a Sepsi OSK alatt az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, a piros-fehér mezesek nem bírtak a sereghajtó Voluntari együttesével, csak szaladtak az eredmény után. A mérkőzést és az egy pontot az utolsó percben kiegyenlítő Tandia mentette meg a szentgyörgyiek számára, akik az idényben először engedték ki kezükből a győzelmet hazai pályán.

Gyenge napot fogott ki a Sepsi OSK, az átaludt első játékrészben átengedte az irányítást a vendégeknek, akik sokkal hatékonyabbnak bizonyultak támadásban, sőt a 28. percben a vezetést is megszerezték Geoffrey Malfleury révén. Nem mellesleg a francia csatár lőtte az idény első vendéggólját a szentgyörgyi stadionban.
A második játékrészben Fülöp István szabadrúgásával tette próbára Vatcát, a vendégek kapusát, aki Simonovski megpattanó fejesénél is résen volt. A másik oldalon Malfleury és Gadze dolgoztatta meg Niczulyt. Amikor már úgy tűnt, hogy épp a sereghajtó tréfálja meg az eddig jól muzsikáló OSK-t, szinte a semmiből érkezett Tandia egyenlítő gólja, aki egy előrevágott, összevissza pattogó labdát küldött a hálóba, értékes pontot mentve csapatának.
„Végül is jó, hogy nem kaptunk ki. Elégedetlen vagyok, mert gyengén játszottunk. Ez volt a negyedik hazai meccsünk, és most mutattuk a legszerényebb játékot. Ennek ellenére is jelenleg nekünk van a legjobb védelmünk a bajnokságban. Ma úgy alakult, hogy sokat hibáztunk, minden játékos alulteljesített, de ezzel ők is tisztában vannak, ugyanakkor ez semmit nem von le az értékükből. Újabb fontos mérkőzések következnek, és most ezekre kell összpontosítanunk” – nyilatkozta a mérkőzést követően Eugen Neagoe vezetőedző.
A Sepsi OSK kedd délután Temesváron lép pályára a Román-kupa tizenhatoddöntőjében, majd pénteken 21 órától újabb nehéz összecsapás következik, a Dinamo elleni bukaresti bajnoki.
További eredmények: Jászvásár – Dinamo 1–0, Hermannstadt – Kolozsvári CFR 0–1, Botoşani – Concordia Chiajna 0–2, Krajova – Viitorul 2–0. A FCSB – Călăraşi találkozó tegnapi lapzártánk után kezdődött, az Astra – Medgyes találkozót ma 21 órától rendezik. <<

Az I. liga rangsora:
1. CFR 9 4 4 1 11–7 16
2. FCSB 8 4 3 1 19–9 15
3. Sepsi OSK 9 4 3 2 10–5 15
4. Krajova 9 4 2 3 17–9 14
5. Astra 8 3 5 0 10–5 14
6. Medgyes 8 4 2 2 11–11 14
7. Jászvásár 9 4 2 3 10–13 14
8. Viitorul 9 4 1 4 9–10 13
9. Călăraşi 8 3 3 2 9–8 12
10. Dinamo 9 3 1 5 12–17 10
11. Chiajna 9 3 1 5 8–14 10
12. Botoşani 9 1 5 3 11–13 8
13. Hermannstadt 9 2 1 6 7–10 7
14. Voluntari 9 0 3 6 7–20 3

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük