Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dániel zsinórban harmadszor nyert

Három sepsiszentgyörgyi triatlonista vágott neki az ország legnagyobb triatlonversenyének szombaton. A Mamaia Triathlon Challenge olimpiai távján (800 m úszás, 40 km kerékpározás és 10 km szaladás) Deák Zsombor, Dániel Attila és Imreh László tette próbára magát.

A tavalyi második pozícióját ezúttal győzelemre váltotta Dániel Attila, aki Tulcea és a Transfier után zsinórban harmadszor végzett az élen. A Tri-Aluta kiválósága ismét szaladásban biztosította be első helyét. „Nagyon jó verseny volt, motiváltan álltam rajthoz a tavalyi második helyem után, tudtam, hogy nehéz lesz, mivel Deák Zsomborral és sok jó triatlonistával kellett versenyeznem. Az úszás szakaszt a nagy köd miatt 1500-ról 800 méterre rövidítették, Zsombi mögött másodikként jöttem ki a vízből, de a depóból már elsőként. A kerékpárpályán, sajnos, leelőztek, a futást a 3. helyen kezdtem el, de sikerült ismét nagyot szaladnom. 4 x 2,5 km kört kellett teljesítenünk, de már a második után az élen álltam, és saját tempóban futottam, egy perc előnnyel érve célba” – mesélte a győztes Dániel, köszönetét fejezve ki támogatóinak (Bellotto, Prodent, Isostar, Sportatlon.ro, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa).

A tavalyi győztes Deák Zsombornak nem úgy alakult a verseny, ahogy elképzelte, a nemzetközileg is elismert hárompróbás feladni kényszerült az erőpróbát. „Nagyon rossz hetem és napom volt. Valószínű most jött ki rajtam a két ázsiai fél-ironman utáni fáradtság. Elfogyott az erőm, így nem volt értelme tovább folytatni” – fogalmazott csalódottan a sportoló, megköszönve ugyanakkor a megyei önkormányzat támogatását.

A SepsiTri SK képviselője, Imreh László nyíltversenyben a 12. helyen zárt, a 25–29 éves korcsoportban pedig megszerezte az első helyet. Támogatói: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, SepsiReKreatív, Dr. Lenkei, FarmaLine, Stomax, Tricomserv, Popovici Internationale Transporte, Török László.

Mamaia Triatlon Challenge, eredmények, olimpiai táv: 1. Dániel Attila 01:59:40 óra, 2. Răzvan Ene 02:00:43, 3. Béres Hunor 02:01:10, … 12. Imreh László 02:14:56. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük