Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Cseh László minden olimpián érmet nyert

Cseh László minden olimpián érmet nyert Sport

A swimswam szakportál szerint Cseh László minden idők legjobb olyan úszója azok között, akiknek nincs olimpiai bajnoki címe. A legfőbb ok, amiért a magyar úszó nem lett olimpiai bajnok: Michael Phelps.

Hirdetés
Hirdetés

A honlap kiemeli, hogy a 34 éves magyar klasszis akár a sportág egyik legnagyobbja is lehetett volna akkor, ha minden idők legjobbja, a 23 ötkarikás arannyal rekorder Michael Phelps nem éppen vele egy időben és ellene versenyez. Cseh hat olimpiai érméből öt alkalommal végzett az amerikai úszó mögött – igaz, egyszer Erik Vendt és Ryan Lochte is megelőzte –, míg 2016-ban Rióban holtversenyben lett vele második 100 méter pillangón a szingapúri Joseph Schooling mögött.

Cseh idén az ötödik olimpiájára készült, eddig mindegyiken sikerült érmet nyernie. A tokiói olimpia elhalasztása után úgy nyilatkozott, amíg nem vagyunk túl a járványon, addig nem gondolkodik azon, milyen új célokat tűz ki, vagyis hogy 35 évesen is szeretne-e ott lenni az olimpián.

A tízes listán Cseh mögött a német Paul Biedermann végzett, aki még érmet sem nyert olimpián, pedig 200 és 400 méter gyorson is több mint tíz éve tartja a világcsúcsot, valamint világbajnoki címeket is nyert.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük