Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csak a 3 pont!

Ha valóban létező és jogos a „kötelező győzelem” fogalma a sportban, a labdarúgásban, akkor a Sepsi OSK hétfői mérkőzése ennek a szellemében kezdődik az Academica Clinceni ellen. És remélhetőleg úgy is végződik, hiszen benne van a nevében: kötelező győzelem!

Az adósságok, hátralékok miatt lepontozott, néhány héttel ezelőtt még a visszalépés szándékát is meglebegtető Academica ugyan nem közvetlen vetélytárs a Sepsi OSK számára, de a Liga 1  alsóházi rájátszásának első két fordulója arra figyelmeztet, még korántsem érezhetik magukat biztonságban a háromszékiek, a kiesés elkerüléséért kiírt osztályozós helytől alig 5 pont választja el a csapatot! Ami viszont jó hír: a 3-ik forduló záró mérkőzésén pályára lépő Sepsi OSK számára helyzetelőny, hogy minden mögötte álló ellenfél már 3 mérkőzést játszott. Ez azt jelenti, az Academica legyőzése esetén 8 pontra növelhető az előny a „forró zónával”, vagyis a 7-10. helyezettek legjobbjával, a Chindiával szemben, sőt, a 9-ik helyen álló Miovenivel szemben is.

A botlásnak komoly ára lehet, hiszen a további 7 mérkőzésből kettő-három nagyon nehéznek ígérkezik. A sport-fogadóirodák egyike nem számol különösebb izgalmakkal, hiszen ilyképpen állapította meg szorzóit, nyereménykínálatait: Sepsi OSK győzelme 1,15 (gyakorlatilag semmi nyeremény), döntetlen 7,00, Academica Clinceni győzelme 16,00. Ennek a tippnek a teljesülése esetén a Sepsi OSK nemcsak hogy eltávolodik a veszélyzónától, hanem tartja jó esélyét arra, hogy az alsóházi rájátszás első helyén végezzen, és selejtezőt játszhasson az Európa-konferencialiga-részvételért. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük