A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

City’us-féle gólparádé Kézdin

Gyenge ellenállásba ütközött a vendég Marosvásárhelyi City’us teremlabdarúgó-csapata Kézdivásárhelyen, a helyi KSE elleni, vasárnapi mérkőzésen, amelyen a címvédő már az első félidőben eldöntötte a három pont kérdését. A kék-fehérek gyakorlatilag csak asszisztáltak a vendégek gólparádéjánál, és 14. mérkőzésüket is elveszítették az idényben.

Az eredetileg a 9. fordulóból elnapolt összecsapás a marosvásárhelyiek támadásával indult, ám gyors kontrából a KSE került közelebb a gólhoz, Gáll passzát Gajdó Tamás küldte kapásból a kapu felé, de az a kapufán csattant. Három percig állta gól nélkül a City’us rohamait a saját kapuja elé tömörülő KSE, szemet gyönyörködtető összjáték után beindult a gólgyártás, előbb Küsmödi szerzett vezetést a vendégcsapatnak, majd kevesebb, mint egy perc múlva Togan és Țipău is beköszönt.

A 11. percben nyílt jó lehetőség a hazai csapat előtt, miután Cătinean kapus szabálytalankodott: a büntetőterületen kívül fogta meg a labdát. A közvetlen szabadrúgást Gajdó T. végezte el, a játékszer Gállhoz került, akinek lövését hárította a kapus. Ugyanebben a percben a vendégek gyors ellentámadása meglepte a súlyosat hibázó hazai védelmet, így Küsmödi előbb duplázni, majd pár perc múlva triplázni tudott (0-5). A félidő eredményét a tapasztalt Covaci állította be (0-6), akivel szemben a Bunducot váltó fiatal hálóőr, Daczó tehetetlennek bizonyult. A lefújás előtt Căşineanu került helyzetbe, de lövését könnyedén védte a vendégkapus.

A második játékrész derekán a sérüléséből nemrég visszatért Csoma Alpár is eredményes volt (0-7), majd magasabb fokozatba kapcsoltak a hazaiak, akiknél több fiatal ígéret is bemutatkozott: Szabó Levente, Rancz Attila, Vulcan Szabolcs és Gajdó Szabolcs. Élvezetes percek következtek, kiegyenlítetté vált a küzdelem, mivel a vendégcsapatnál lehetőséget kaptak az utánpótláskorú cserejátékosok, Iszlai Richárd és Kiss Szilárd nevét jegyezzük meg! A végjátékban jól dolgozott mindkét együttes a pályán – de halkan tegyük hozzá, az élvonalhoz ez kevés. A 34. percben Albu lepte meg a marosvásárhelyi védelmet (1-7), majd kihagyott egy ziccert, nem így a másik oldalon Pop, aki védhetetlenül lőtt hálóba, és beállította az 1-8-as végeredményt. A KSE hétvégén Kolozsváron javíthat katasztrófális idénybeli mérlegén.

KSE – Marosvásárhelyi City’us 1-8 (0-6), gólszerzők: Albu (34.), illetve Küsmödi (3., 11., 15.), Togan (4.), Țipău (4.), Covaci (17.), Csoma A. (28.), Pop (35.). Sárgalap: Gáll (33.), illetve Stoica (37.).

KSE: Bunduc – Gáll, Gajdó T., Căşineanu, Gazda (cserék: Daczó – Gajdó Sz., Vulcan, Szabó, Oláh, Bukur, Albu, Papp, Rancz). Edzők: Csulak Attila és Gazda József.

City’us: Cătinean – M. Duque, Togan, Küsmödi, Covaci (cserék: Tătar – Csala, Țipău, M. Stoica, Pop, Csoma, Boros, Kiss, Iszlai). Edzők: Cosmin Gherman és Lucian Nicușan.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.