Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Budapesti éremeső karatéban

Budapesti éremeső karatéban Sport

Május 1-jén Budapesten, az angyalföldi Láng Sportcentrumban zajlott a nyílt Shito országos bajnokság, amelyen az MTK Budapest mintegy negyvennégy sportolója között ott volt Vass Hunor huszonhárom tanítványa is a háromszéki Sport-All Sport Club karate-szakosztályának képviseletében. A sepsiszentgyörgyiek huszonegy alkalommal állhattak dobogóra.

Hirdetés
Hirdetés

Az anyaországi megmérettetésre kizárólag 14 év alatti sportolókat nevezhettek. A sepsiszentgyörgyi versenyzők letették névjegyüket a magyarországi mezőnyben, ugyanis nem kevesebb, mint huszonegy alkalommal sikerült dobogóra állniuk, négyszer az első, négyszer a második és tizenháromszor a harmadik helyet szerezték meg. Vass Hunor tájékoztatása szerint szakszerűen megszervezett viadalon vehettek részt, viszont edzőként nem teljesen elégedett a mutatott sportformával. Kiemelte, három olyan kategória is volt, ahol az elvárt szint alatt teljesítettek. Folytatják a munkát, figyelnek a hiányosságok mihamarabbi javítására, és bizakodóak a május végén megrendezendő WKF magyar nemzeti bajnokságot illetően, ahová 12–21 év közötti karatékákkal utaznak.

A Sport-All Sport Club köszöni a szülők segítségét a gyerekek szállításában, valamint az Orex, a Simiro, a Comert-Ata, a Maravet, a Sport-Világ, a Thermo Control, a Twins Construct, a Real Job Solution, a Papo, a Sebert Tehnologie, a Volk Automobile, a Tóth-Pál Zálogház és a Totalterm támogatását.

Eredmények

Első helyezettek: Both Bíborka (8–9 éves korosztály, +33 kilogrammos súlycsoport), Jakab Eszter Abigél (10–11 év, +43 kg), Kiss Hanna (10–11 év, +43 kg), Török Panka (12–13 év, -48 kg).

Második helyezettek: Borbély Eszter (10–11 év, -38 kg), Galiger Szilárd (10–12 év, -40 kg), László Kincső (10–11 év, -43 kg), Vargha Zselyke (8–9 év, -33 kg).

Harmadik helyezettek: Antal Gréta (10–11 év, -38 kg), Borbély Eszter (12–13 év, -38 kg), Fejér Balázs (8–9 év, +30 kg), Fejér Milán (10–11 év, -35 kg), Gyárfás Zsolna (10–11 év, -43 kg), Jakab Eszter Abigél (12–13 év, -48 kg), Jankó Andrea (10–11 év, +43 kg), Kányádi Mihály (8–9 év, -30 kg), Márkó Kincső (10–11 év, -33 kg), Olosz Gábor (10–11 év, -35 kg), Péter-Csiki Csanád (10–11 év, +40 kg), Sala Bíborka (8–9 év, -28 kg), Tölgyesi Gergő (12–13 év, -45 kg).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások