Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bosszantó vereség az OSK-nak

Bosszantó vereség az OSK-nak Sport

Nem tudta megismételni a FCSB elleni bravúrját a Sepsi OSK labdarúgócsapata, és csalódást keltő játékkal egygólos vereséget szenvedett hazai pályán a vendég Botoșani ellenében. Az OSK visszacsúszott a rangsor hetedik helyére, mivel a szintén 27 pontos Astra jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzte (bár szó, ami szó, a legvégén az egymás elleni eredmény a döntő hasonló esetben).

A Sepsi OSK négy mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatának vetett véget a Sepsiszentgyörgyön bátran kiálló FC Botoșani, amely második idegenbeli mérkőzését nyerte meg az idei bajnokságban. A piros-fehérek számtalanszor eljutottak az ellenfél kapujáig, azonban vagy gondjaik adódtak a helyzetkihasználással, vagy esélytelenek voltak a nagy formában lévő vendégkapussal, Fraisl-al szemben.

A házigazda piros-fehérek kezdték elszántabban a kedvezőtlen időjárási körülmények között lejátszott mérkőzést, próbálkozásait azonban nem koronázta siker. A kezdeti tapogatózás után Tandia járt legközelebb a gólhoz, a 23. percben előbb a 16-os sarkáról bombázott kapura, de nem tudta meglepni a résen levő Fraisl-t, majd újra hozzá került a kipattanó, de második lövése is célt tévesztett.

Hirdetés
Hirdetés

A vendégek válasza a 33. percben érkezett, amikor Karaboue mesteri passzából Golofca mattolta Fejér Csongor Bélát, a botoșani játékos először volt eredményes a szezonban. Alig pár perc múlva a moldvaiak növelhették volna előnyüket azonban Fülöp Loránd hosszú sarokra küldött labdája elkerülte a kaput. Szünet előtt Florin Ștefan állt közel az egyenlítéshez, azonban elkönnyelműsködte a ziccert.

Nem adta fel, hanem végig támadta a második félidőt az OSK, azonban hiányzott a precizitás a próbálkozásaiból, a csereként beállt Simonovski és Nouvier lövéseinek is útját állta a fantasztikusan védő Fraisl, igaz, a másik oldalon Fejér is megtagadta Fülöp Lorándtól a gólszerzési lehetőséget korábbi csapata ellen. A végjátékban egyre elkeseredettebben és fantáziátlanul támadott a hazai gárda, amely akár döntetlenre is menthette volna a meccset a hosszabbításban, de a korábbi megmentő, Tandia élete lehetőségét hagyta ki, amikor négy méterről fölé fejelt. Egy góllal nyert a Botoșani, de a játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Egyre kiélezettebb az utolsó playoff-helyért vívott hajsza. A Sepsi OSK továbbra is nyeretlen a moldvai csapattal szemben. Eugen Neagoe csapata legközelebb vasárnap játszik bajnokit, 14 órától a Dunărea Călărași vendége lesz.

Labdarúgó I. liga, 19. forduló: Sepsi OSK – FC Botoșani 0–1 (0–1). Vezette: Cojocaru Adrian Viorel (Galac).

Sepsi OSK: Fejér – De Moura, Viera, Jovanovic, Sato (Mensah, 61.) – Velev, Ad. Rus (Simonovski, 46.) – Nouvier (Hamed, 81.), Vașvari, Fl. Ștefan – Tandia. Edző: Eugen Neagoe.

FC Botoșani: M. Fraisl – Patache, Miron, Burcă, Soiledis – Karaboue – Golofca, Ongenda (Chitoșcă, 81.), Fülöp, Fabrini (Papa, 60.) – Trujic (Roman, 72.). Edző: Liviu Ciobotariu.

Gólszerző: Golofca (33.). Sárgalap: Nouvier (79.), illetve Fülöp (54.), Fraisl (69.), Miron (74.), Soiledis (90+1.).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. december 11., 11:18
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Le se fújták a tegnapi meccset jóformán,és a Ne fojtsa magában rovatban,már Fejér Béla fejét követelik.Niczulit vissza a kapuba.Hát valóban van különbség a két kapus között.Fejér háta mögött ,csak a tudása,a becsületessége,a szerénysége,míg a túloldalon egy propaganda gépezet fizetett alkalmazotakkal.Fel a fejjel Béla,a szentgyörgyiek nagy része nem vak.Szentgyörgyi lakósként,drukkerként én is neked szavaznék bizalmat.

  • User
    Dátum: 2018. december 11., 12:43
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Te ha igazi Szentgyörgyi drukkernek tartod magad akkor miért írtad ezt? Nem vagy sportember annyi biztos . Rosszindulatú vagy! Minden játékost egyformán tisztelni kell, attól függetlenül hogy tetszik neked vagy nem . Azt hogy ki játszik egy adott mérkőzésen azt az edző dönti majd el és nem te . Hajrá Sepsi OSK !