Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bizakodva várják a kupadöntőt

Bizakodva várják a kupadöntőt Sport

Új idegenlégiós leigazolását jelentette be a Sepsi–SIC klub vezetősége: az elkövetkező időszakban a 196 centiméteres center, Chay Shegog fogja erősíteni a Zoran Mikes által irányított kosárlabdacsapatot. Ugyanakkor kiderült, nagy az érdeklődés a bérletek iránt a női kosárlabda Román-kupa nyolcas döntőjére, illetve az All Star Gálára, amelyeknek a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnok ad otthont a héten.

Rusz István, a Sepsi–SIC klubmenedzsere szerint öt napon át Sepsiszentgyörgy lesz „a román kosárlabda fővárosa, és azt is elárulta, hogy péntek délutánig ötszáz bérlet talált gazdára, még közel háromszázat kínálnak eladásra. A február 8–12. közötti sporteseményre egy bérlet ára 50 lej, szerda délig kapható a városi szervezőirodában. Emlékeztetett, hogy 20 lejes napijegyeket csak akkor bocsájtanak áruba, ha az összes bérlet nem fogy el.

Mobiltribünöket is felállítanak a pálya mindkét felén, de helyet kell fenntartani a meghívottaknak, a szövetség képviselőinek, a csapatoknak, illetve szurkolóiknak, de a saját ifi játékosoknak is.

Véglegesítették a programot: az első három nap két–két mérkőzés lesz, 17, illetve 20 órától. Szerdán a Târgovişte Szatmárnémetivel, a címvédő Sepsi–SIC pedig Kolozsvárral játszik. Csütörtökön Brassó Galaccal, Marosvásárhely pedig Alexandriával mérkőzik meg. A két elődöntőre pénteken kerül sor, a döntőt pedig, amelyet élőben közvetít a Digi Sport, szombaton 16 óra 45 perctől játsszák. Az All Star Gála vasárnap 17 órától kezdődik.

A klub vezetősége és Zoran Mikes edző is bizakodóan néz a kupadöntő elé. Úgy vélik, nem jelent majd gondot az, hogy a Román-kupa szabályzata értelmében negyven percen keresztül két romániai játékosnak a pályán kell lennie. Ezt igazolta az utolsó három bajnoki mérkőzés is.  

„Úgy gondolom, sikerült bebizonyítanunk, hogy egy összeérett, összetartó és nagyon jó csapat a sepsiszentgyörgyi. Az, hogy a bajnokság első körét 17 győzelemmel és csak egy vereséggel sikerült zárni, mindenképpen a lányok és az edzők munkáját, illetve a stáb hozzáállását dicséri”, mondta érdeklődésünkre Rusz. Folyamatosan készülnek a Final 8-ra, és a klubmenedzser nagyon reméli, hogy az első, Kolozsvár elleni mérkőzésen „mindenki odateszi magát”, és így megnyílik az út a döntőbe való jutás előtt.

Megjegyezte, az utolsó három bajnoki mérkőzésen már abban a specifikus felállásban játszottak, amit a Román-kupa szabályzata előír, hogy két romániai játékosnak a pályán kell lennie, és – mint fogalmazott –, sikerült „jól alkalmazni ezt a formulát”. A klubmenedzser azt is aláhúzta, a bajnokság kezdete óta tudatosan készültek a Román-kupára is, vagyis úgy állították össze a csapatot, hogy az egyik „legjobb” romániai játékosállománya legyen a Sepsi–SIC-nek. Emellett most sikerült a center posztra egy tapasztalt idegenlégióst is leigazolni az amerikai Chay Shegog személyében, aki remélhetőleg már a kupadöntőn, de a továbbiakban a bajnokságban is a csapat segítségére lesz.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük