Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Balul sikerült tavaszi rajt

Balul sikerült tavaszi rajt Sport

Mindössze egy pontot a háromszéki együttesek mérlege a harmadosztályos labdarúgó-bajnokság tavaszi nyitányán, a KSE hazai pályán játszott gól nélküli döntetlent az FC Hermannstadt másodcsapatával, míg a Sepsi OSK II. a CS Blejoi vendégeként szenvedett kétgólos vereséget.

Hirdetés
Hirdetés

Szezon eleji hangulatban és formában indult a kézdivásárhelyi találkozó, a mérkőzés első felében többnyire a mezőnyben folyt a küzdelem, a csapatok elpasszolgattak a két tizenhatos között. Két említésre méltó helyzetet jegyezhettünk fel az első játékrészben, a 17. percben Tankó Zsolt közeli lövését szögletre mentette a vendégkapus, majd a 40. percben ugyancsak ő szabálytalankodott a kapura törő Szőccsel szemben, azonban a játékvezető sípja néma maradt.

Szünet után megélénkült a céhes városiak játéka, labdabirtoklásban és helyzetekben is magasan az ellenfél fölé nőttek, azonban a helyzetkihasználással gondok adódtak, fölényüket nem tudták az eredményjelzőn kamatoztatni. Pedig elszántságból és próbálkozásból nem volt hiány, a kék-fehérek több gyors ellentámadást is vezettek, eredménytelenül. A két legnagyobb lehetőség a csereként pályára lépő Sánta Loránd nevéhez fűződik, aki a hajrában távoli bombákkal igyekezett túljárni az ellenfél kapusának eszén, aki bravúros mozdulatokkal kotorta ki azokat a léc alól. A vendégek első és utolsó helyzete a 89. percben alakult ki, Badea lövését könnyedén védte Bunduc. A focit gólra játsszák, így két értékes pontot elhullatott a KSE, amely legközelebb Plopeniben játszik.

Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 16. forduló: Kézdivásárhelyi SE – AFC Hermannstadt II. 0–0. Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion, mintegy 150 néző. Vezette: Apreutesei Andrei (Jászvásár). KSE: Bunduc – Locotuș, Tankó, Dobozi, Péter (Tocari, 74.), Albu N., Pakucs, Gajdó, Fábián (Chingaru, 86.), Szőcs (Sánta, 65.), Bandi (Vârtosu, 74.). Edző: Gazda József. Hermannstadt: Agârbiceanu – Hanzli, Albu A., Jică, Iaru, Niță, Crețu, Iordache, Sulea, Badea, Moldovan. Edző: Zotincă Dorin.

Sárga lap: Locotuș (10.), Fábián (42.), Dobozi (88.), illetve Moldovan (90+1.).

A Gedő – Mitu, Berde, David, Popa, Grigore, Nistor, Páll, Rențea, Şerban, Sánta kezdővel idegenben pályára lépő Sepsi OSK II. már a 29. percben hátrányba került, miután Andrei Șerban váratlanul vezetést szerzett Blejoinak. A kapott gól után kitámadtak Andrási Alexandru tanítványai, azonban a házigazdák egy nagy védelmi hibát kihasználva megduplázták előnyüket. A piros-fehér mezesek szünet után sem tudták veszélyeztetni az ellenfél kapuját, a Prahova megyeiek ellenben közel álltak egy öngólhoz, de a kapusuk jóvátette hibáját azzal, hogy a gólvonalról menteni tudott az utolsó pillanatban. Az OSK II. hiába játszott mezőnyfölényben, nem tudott szépíteni, maradt a kétgólos vereség. A következő fordulóban Szebenbe látogatnak. CS Blejoi–Sepsi OSK II. 2–0 (2–0). Gólszerzők: Șerban (29.), Lambru (35.).
További eredmények: Székelyudvarhelyi FC – Brassói SR 2–0, FC Pucioasa – CSO Plopeni 1–1, Barcarozsnyói Olimpic – Brassói Kids Tâmpa 1–2. 

Az állás:

1. Udvarhely 16 12 1 3 35–12 37
2. Pucioasa 16 9 6 1 43–16 33
3. Sepsi OSK II. 16 9 2 5 24–22 29
4. Rozsnyó 15 8 4 4 24–17 28
5. Blejoi 16 7 3 6 28–19 24
6. Kézdi SE 16 5 6 5 18–19 21
7. Herman. 16 4 4 8 17–35 16
8. Brassó 16 3 3 10 19–34 12
9. Kids Tâmpa 16 3 2 11 13–34 11
10. Plopeni 16 2 5 9 22–35 11

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük