Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bagoly Levente a finisben

Bagoly Levente a finisben Sport

Fiona Kölbinger személyében először van női győztese a Transcontinental Race-nek. A világ egyik legnehezebb ultramaratoni kerékpárversenye hagyományos módon Európa egyik végétől a másikig tart. Az idei több mint 4 ezer kilométeres távot a német hölgy 10 nap 2 óra és 48 perc alatt teljesítette. Bagoly Levente tegnap délután „célegyenesbe” fordult.

 A sepsiszentgyörgyi fiatalember nagy erőfeszítéseket tesz, hogy megpróbáljon bejutni az első tíz helyezett közé. Tegnap délután a 13. helyen volt, és már „csak” 625 kilométere volt a célig. A műholdas követőrendszer számításai szerint, az eddig megtett távolságon (2900 kilométer) kihozott átlagsebesség alapján (kb. 20 km/h) célba érkezése holnapra várható.

Hirdetés
Hirdetés

Levente kiválóan tartotta magát, az első tízben volt egészen addig, míg a francia Alpokban kettős gumidefektet nem kapott. Bár a hibát sikerült kijavítania (a versenyzőket senki sem segítheti), az elvesztegetett mintegy nyolc óra alatt csaknem tízen megelőzték, ezt a hátrányát igyekezik most ledolgozni.

Két évvel ezelőtt Levente a 19. helyen ért célba a Transcontinentalon. Az izgalmas verseny percről percre követhető a transcontinental.cc honlapon. Levente 88-as számmal versenyez.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások