Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az első hatba jutna az OSK

Az első hatba jutna az OSK Sport

Alig két hét szünet után két nagy múltú csapat visszatérésével ma elkezdődik a román labdarúgó élvonalbeli bajnokság 107. kiírása. Mint ismeretes, az I. liga előző idénye augusztus elején ért véget a világjárvány okozta kényszerszünet miatt. Ennek okán a 2020–2021-es szezont is átszervezték, így most tizenhat csapattal kezdődik a pontvadászat. A Sepsi OSK szombaton 18 órától az ezüstérmes U Craiovát fogadja.

A 2015–2016-os szezontól kezdődően tizennyolcról tizennégyre csökkentették az élvonalban szereplő csapatok számát. Öt szezon után ismét változtatott a szakági szövetség (FRF), de csak kettővel növelte a mezőny számát. Így is két olyan csapat „fért” be az élvonalba, akik összesen nyolc bajnoki címet szereztek a történelem során. Az Aradi UTA hat aranyéremmel a román bajnokság negyedik legeredményesebb csapata. Viszont a legutóbbi bajnoki címét 1970-ben szerezte, majd 1979-ben – 34 szezont követően – búcsúzott az első osztálytól. A 2000-es évek elején rövid időre még visszatért az első osztályba, de 2008 után csak az alsóbb osztályokban szerepelt. A másik „nagy visszatérő” a kétszeres bajnok FC Argeș, a pitești-i alakulat 1979-ben ünnepelte az utolsó diadalát a román élvonalban.

Hirdetés
Hirdetés

A mostani mezőnyből egyébként hét csapat büszkélkedhet legalább egy bajnoki címmel: az Astra Giurgiu és a FC Viitorul egyaránt egyszer ülhetett fel a trónra, a FC Argeș kétszer, az Universitatea Craiova négyszer, a Kolozsvári CFR és az UTA egyaránt hatszor, a Dinamo tizennyolc alkalommal, míg a FCSB (a Steaua győzelmeit is beszámítva) huszonhatszor örülhetett a végső győzelemnek.

A lebonyolítás is változott, a 30 fordulós alapszakasz után a tabella első hat helyezettje változatlanul a playoff-csoportban folytatja a harcot a bajnoki címért és az európai kupaszereplést érő helyekért, oda-visszavágó alapon. A további tíz együttes, az alsóházban azonban csak odavágó meccseket játszik, és a rájátszás elején elfoglalt helyek alapján a legjobb ötnek lesz joga eggyel több mérkőzést rendezni hazai pályán. A szezon végén az alsóház utolsó két helyén záró csapat kiesik a II. ligába, míg a 7. és 8. helyén záró csapatok oda-visszavágó mérkőzéseken küzdenek majd a másodosztály 3., illetve 4. helyezettjével az élvonalbeli helyekért. Még van egy csavar: a playout-csoport legjobb két csapata az idény végén játszik egy „döntőt” egymás ellen, a párharc győztese pedig zárásként megmérkőzik azzal a felsőházi alakulattal, amely a táblázat alapján az utolsó európai kupaszereplést erő pozícióban áll.

Az első hatba kerülésért küzdő Sepsi OSK kőkemény rajtra készülhet, hiszen az első négy fordulóban négy topcsapattal találkozik, a Craiova után a címvédő CFR, az Astra és a Viitorul lesz az ellenfelük. Nem lesz könnyű dolguk, tisztában van ezzel Leo Grozavu vezetőedző is, aki bízik benne, hogy az új szerzemények – Jesus Fernandez, Fofana, B. Mitrea, Aganovics, Nouvier – gyorsan beilleszkednek és a csapat segítségére lesznek.

Labdarúgó I. liga, alapszakasz, 1. forduló: ma 18.15-től FC Argeş – FC Botoşani; szombaton 15.30-tól FC Viitorul – Aradi UTA, 18 órától Sepsi OSK – U Craiova, 21 órától Astra Giurgiu – FCSB; vasárnap 16 órától Jászvásári Poli – Chindia, 18 órától Clinceni – Kolozsvári CFR; hétfőn: 18 órától Voluntari – Medgyes, 21 órától Dinamo – Hermannstadt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások