Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az első európai sikerért

Az első európai sikerért Sport

A szezon eddigi legfontosabb mérkőzésének nevezte a ma esti, Energa Torun elleni Európa-kupa találkozót Zoran Mikes vezetőedző amiatt, hogy csapatának kötelezően győzni kell a csoportkör 4. fordulójában, hogy életben tartsa továbbjutási esélyeit. A párharc 19 órakor kezdődik a Sepsi Arénában.

 

Mint ismeretes, a Sepsi–SIC eddigi mindhárom összecsapását elveszítette a D-csoportban, azonban még mindig van reális esélye a továbblépésre, ehhez viszont kötelező módon legalább 16 ponttal le kell győznie a lengyel csapatot, amelytől pár héttel ezelőtt 84-69-re kapott ki Torunban. Most viszont a hazai pálya előnyét és a szurkolók támogatását élvezve visszavághatnak a vereségért.

– Mindent bele fogunk adni a mérkőzésen, de szükségünk van arra, hogy az Aréna tele legyen, és a szurkolók csodálatos hangulatot teremtsenek, ami győzelemre vezethet minket. Reméljük, sikerül teljesen megtölteni a nézőteret, biztos vagyok benne, hogy ez 40 percig elegendő energiát biztosítana, amitől a játékosok szárnyra kapnának. Tudom, hogy hétköznap este, de szeretettel várunk minden kosárlabda-kedvelőt, hiszen szükségünk van a segítségre a szezon eddigi legfontosabb mérkőzésén – nyilatkozta elöljáróban Zoran Mikes.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük