Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az akarattal nem volt gond

Az akarattal nem volt gond Sport

A magyar labdarúgó-válogatott 2–0-ra kikapott az Európa-bajnok olaszoktól a Puskás Arénában, a Nemzetek Ligája A divíziójában, a 3. csoport utolsó körében, ezzel a németeket és angolokat megelőzve második helyen végzett a négyesben. A Squadra Azzurra jutott a Nemzetek Ligája jövő júniusi négyes döntőjébe.

A válogatottságtól 26 góllal búcsúzó Szalai Ádámnak ez volt az utolsó, 86. meccse a címeres mezben, amivel megelőzte Puskás Ferencet, az Aranycsapat legendás kapitányát, egyúttal utolérte az örökrangsor hetedik helyén Grosics Gyulát, az Aranycsapat kapusát. A magyar válogatott legközelebb november 17-én Luxemburgban, majd három nappal később hazai pályán Görögországgal játszik barátságos mérkőzést.

Románia válogatottja 4–1-re legyőzte a vendég bosnyák csapatot, amely már korábban bebiztosította első helyét és feljutását a B divízió 3. csoportjában, mivel azonban Finnország nyert Montenegróban, a románok kiestek, és a következő idényben már a C divízióban fognak szerepelni.

A Nemzetek Ligájában a B, a C és a D divízió csoportgyőztesei feljutnak, míg az A, a B és a C osztály csoportutolsói kiesnek. Az élvonal csoportelsői jövő júniusban négyes torna keretében küzdenek meg egymással a trófeáért.

Fotó: MLSZ

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük