Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Alpok kezdőknek

Tegnap rajtolt az Alpok kezdőknek expedíció. A tíz évvel ezelőtt Mont Blanc kezdőknek címmel indított sorozatban idén – Bertoti Zsolt hegymászó vezetésével – Ausztria legmagasabb hegycsúcsa, a 3798 méter Grossglockner, illetve negyedik legmagasabb csúcsa, a 3662 méteres Grossvenediger a cél.

Tulit Zsombor a Székelyek a magasban expedíciósorozat vezetője elmondta: az idén „csak” négy kevés tapasztalattal rendelkező fiatalt juttatnak fel Európa két híres csúcsára. Közülük van, aki kijárta az Alpinsport Egyesület Téli iskoláját, de olyan is akad, aki csak írásban nyilatkozta: jár már magas hegyen téli körülmények közepette. Azért, hogy a résztvevők jobban megismerjék egymást, „bemelegítésként” elmennek néhány viszonylag könnyűnek mondható „via ferratára” (szószerint fordítva az olaszból: vas út; vagyis vasalt út – olyan hegyi út, amelyen előzetesen felszerelt létrák, lépcsők, hidak és fémkábelek segítik az előrehaladást).

– Ez nem jelenti azt, hogy nem eshetsz le, csak valószínűleg nem halsz meg. Az úton ugyanis kettős önbiztosítóval haladsz, ami azt jelenti, hogy ha leesel, a kötél 8-10 méter múlva megtart, ám a zuhanás mindenképpen maradandó élményt jelent a mászónak. Arról nem is beszélve, hogyha ez egy függőleges falon történik, akkor a zuhanás alatt jó esélyed van arra, hogy az összes létrafog felüsse az ajkadat – részletezi a „finomságokat” Tulit Zsombor.

Azok, akik „kiállták a próbát”, mehetnek a Venedigerre, majd ha az is rendben volt, akkor a Glocknerre. A városi tanács és az Alpinsport Egyesület által támogatott Székelyek a magasban expedíciósorozat azt kívánja bebizonyítani, hogy ép, egészséges ember jó felszereléssel és némi rákészüléssel kiemelkedő teljesítményre képes.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük