Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Sepsi–SIC kiütötte Galacot

A Sepsi–SIC kiütötte Galacot Sport

Nem volt egy súlycsoportban a listavezető Sepsi–SIC és az öt idegenlégiósát nélkülözni kényszerülő Galaci Phoenix szombaton, a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában, amikor a címvédő zöld-fehérek 47 pontos (!) sikert értek el a Duna-parti városban.

Már a mérkőzés elején állva hagyta ellenfelét a címvédő sepsiszentgyörgyi együttes, amely Marshall, Gödri-Părău és Huţanu pontjainak köszönhetően laza 7-0-val indított, majd a negyed végére már magabiztos, 20 pontos előnyre tett szert. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a hazaiak öt amerikai idegenlégiósa – Steenholdt, Rutan, Covile, Jackson és Nelson – nem vállalta a játékot, amiatt, hogy többhavi fizetésükkel elmaradt a klub.

A folytatásban sem változott a játék képe, a második negyed derekán már 13-40 volt az állás, úgy, hogy ekkor Zoran Mikes már javarészt a cserejátékosainak szavazott bizalmat. Félidőre már csaknem harminc ponttal jártak előbbre a mieink (21-49), a fordulás után pedig tovább nyílt az olló, félórányi játék után már közel negyven pont volt a differencia (35-74). A záró szakaszra már csak a számszerű végeredmény volt kérdéses, a Sepsi–SIC mindenféle nehézségek nélkül hozta a kötelezőt a meglepően kevés ellenállást tanúsító galaciakkal szemben: Galaci Phoenix –Sepsi–SIC 45-92 (7-27, 14-22, 14-25, 10-18). A Mikes-csapatnak ez volt a 24. bajnoki győzelme a szezonban.

Chandra Harris dupla-dupla teljesítményt ért el 15 ponttal és 11 lepattanóval, Ancuţa Stoenescu 14/12 pontot szórt, 4 lepattanó és 2 gólpassz mellett, míg Andreea Huţanu 14 pontot, 7 lepattanót és 3 gólpasszt jegyzett. A hazaiaknál a dupla-duplázó Debra McKenzie (16 pont, 15 lepattanó és 3 gólpassz) tűnt ki, míg Romina Filip 12 pontot, 4 lepattanót és 2 asszisztot ért el. A 25. forduló többi eredménye a felsőházban: Kolozsvári U – Târgovişte 88-54, Szatmárnémeti VSK – Brassói Olimpia 69-70. Az alsóházban: Marosvásárhelyi Sirius – Aradi ICIM 62-84, Jászvásár – Alexandria 66-78. A szerdai, 26. játéknapon a Sepsi–SIC a Brassói Olimpiát látja vendégül a Szabó Kati Sportcsarnokban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük