Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A KSE megtartaná 5. helyét

A KSE megtartaná 5. helyét Sport

Eddig négy felkészülési mérkőzést játszott a Kézdivásárhelyi SE III. ligás labdarúgócsapata, és további négy időpontja van leszögezve a márciusi tavaszi rajt előtt. A Gazda József edzőjátékos által irányított keretben történtek változások a téli szünetben, azonban a célkitűzés nem változott: minél előrébb végezni az 1. csoport rangsorában. A kék-fehérek a tabella ötödik helyén teleltek, és március 2-án Románvásáron vívják idei első bajnokijukat.

A KSE január 26. és február 3. között vonult edzőtáborba és fogott neki az alapozásnak, majd január végén elkezdték a felkészülési mérkőzések sorozatát is, elsőként 6-0-s vereséget mértek a IV. ligás Papolci FC-re, majd a szintén megyei felsőházban érdekelt Csernátont győzték le 3-1-re. Február 7-én a Sepsi OSK U19-es korosztályú együttesét 10-0 arányban gyűrték le, illetve múlt szombaton 4-1-re múlták felül csoportbeli ellenfelüket, Foksányt, úgy, hogy a pályára lépő „legidősebb” játékosuk Gáll Attila volt, a maga 22 évével.
A mérkőzések konzekvenciáit levonva már a következő napok munkáira összpontosít a keret, kisebb sérülések, és az ilyenkor természetes, télen előforduló betegségek miatt több hiányzó van a csapatban.
Mától második sebességbe kapcsol a céhes városiak felkészülése, ugyanis 18 órától Csíkszeredában, az FK Csíkszereda U19-esei ellen mérkőznek, majd február 17-én, szombaton 14 órától a Gelencei Nemerét látják vendégül a Sinkovits Stadionban. Február 21-én, szerdán 11 órától a IV. ligás Bukaresti Steaua érkezik Kézdivásárhelyre, majd február 24-én szombaton a Brassói ASR otthonába látogatnak.
– Jól sikerült felkészülésen vagyunk túl, keményen dolgoztunk és elégedett vagyok a fiúk erőfeszítéseivel, jelenleg többen kisebb-nagyobb egészségügyi gondokkal küszködnek, de a rajtig remélem mindenki felépül – mondta el lapunknak Gazda József vezetőedző, aki bízik benne, hogy egyre jobb teljesítménnyel rukkolnak elő a tavaszi szezonkezdésre.
A keretben is történtek változások, a távozók között találjuk Erős Eriket és Oláh Barnát, illetve külföldi munkavállalás miatt Szabó Sándor játéka is kérdésessé vált. A KSE-hez igazolt Bagoly Benjamin (Sepsi OSK), Sergiu Mihai (Vidombák), Vlădulescu Teodor (Slatina) és Vîrtosu Norbert (FK Csíkszereda), illetve Brăiláról kölcsönbe érkezik Oprea Eduard.
– Örvendetes tény, hogy csupa fiatal, 1998 és 2002 között született játékost sikerült leigazolnunk, ami a jövőre nézve fontos fegyvertény lehet. Nagyon fiatal, ugyanakkor tehetséges ez a gárda, így a tapasztalatszerzés mellett csakis az lehet a célkitűzésünk, hogy minél előkelőbb helyen végezzünk a tabellán. Az ősszel újoncként a bennmaradást tűztük ki célul, de ezzel a csapattal magasabbra kell törni, nagyszerű lenne, ha a jelenlegi ötödik helyünket a szezon végére is meg tudnánk őrizni – fogalmazott Gazda József. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük