Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A kosárlabda bűvöletében

A kosárlabda bűvöletében Sport

Összesen tizenkilenc külhoni magyar fiatal – köztük a kézdivásárhelyi Kozman Kriszta kosárlabdázó – nyerte el a Jó tanuló, jó sportoló címet, melyet az anyaországi Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága hirdetett meg 2020-ban.

A Jó tanuló, jó sportoló felhívás virtuális eredményhirdetésén Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a cél az volt, hogy megtalálják azokat a határon túli magyar fiatalokat, akik a tanulás mellett valamely sportágban is kimagasló eredményeket értek el. 247 külhoni magyar fiatal nyújtotta be a jelentkezését, Erdélyből 159-en, a Vajdaságból 40-en, a Felvidékről 36-an, Kárpátaljáról nyolc, Horvátországból és a Muravidékről két-két pályázat, illetve jelölés érkezett. Összesen tizenkilenc pályázó részesült 100–100 ezer forint értékű nyereményben: öt erdélyi, négy felvidéki, négy vajdasági, négy kárpátaljai, egy muravidéki és egy horvátországi fiatal. A legfiatalabb nyertes 9, a legidősebb 19 éves.

Hirdetés
Hirdetés

Háromszékről a 2004-ben Kézdivásárhelyen született Kozman Kriszta érdemelte ki a Jó tanuló, jó sportoló címet. Kozman Kriszta a Nagy Mózes Elméleti Líceum X. A. osztályos tanulója, aki nemcsak a kosárlabdában, de a tanulásban is igyekszik a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. A szorgalmas diáklány nagyon szeret kosarazni, olvasni, filmeket, sorozatokat nézni, de imádja az állatokat, és fontos számára a családjával és barátaival eltöltött idő. Kedvenc tantárgyai közé tartozik az angol, a román, a magyar, de a kémiát is szereti, egyelőre még nem döntötte el, milyen szakon folytatná tanulmányait, de nem zárja ki a külföldi egyetem lehetőségét sem. Még óvodás korában, ötévesen kezdett el kosarazni, az akkori legjobb barátnője hatására próbálta ki, és azóta is ez a kedvenc sportága.

– Nagyon szeretem a kosárlabdát, mert nagyon érdekes és izgalmas sport, viszont nagyon sok odafigyelést és összpontosítást igényel, sok gyors és jó döntést kell hozni játék közben. A csapatjáték megtanított arra, hogy elfogadjuk egymást és figyeljünk egymásra, hiszen lehet, hogy mások vagyunk, de a csapatnak ugyanúgy szüksége van mindenkire – meséli Kriszta, aki az évek során megtanulta mesterien beosztani idejét, úgy, hogy a rendszeres tanulás és edzés mellett jusson ideje az olvasásra, kikapcsolódásra is.

Eddigi sportolói karrierje legfontosabb eredményét 2019-ben érte el, amikor a Nagy Mózes SK együttesével bronzérmet nyert az U15-ös lány kosárlabda-bajnokságon, őt pedig megválasztották a torna legértékesebb játékosának (MVP). Azóta bemutatkozott a Kézdivásárhelyi SE felnőtt élvonalbeli csapatánál is. A jelen szezonban már tíz meccsen – egyszer kezdőként – kapott lehetőséget a KSE-nél, átlagban 22 percet töltött a pályán, mérkőzésenként 4,4 pontot, 0,8 lepattanót és 0,5 gólpasszt átlagolt.

– Krisztát már óvodás kora óta ismerem, sok éve együtt dolgozunk. Mindig öröm volt számomra őt tanítani, sportolóként már a kezdetektől fogékony, tehetséges, kiegyensúlyozott, figyelmes, ambíciós volt. Kiváló kézügyessége és egyéni technikája a csapat egyik legjobb játékosává teszi őt. Az edzői utasításokat azonnal megérti és beépíti játékába, ez a tulajdonság volt a gyors és biztos fejlődésének egyik alappillére. Ahhoz, hogy eredményes lehess a kosárlabdában, mind játék közben, mind pedig edzésen mindig a legjobb döntéseket kell meghoznod, és az lesz a nyertes csapat, amelyik a leggyorsabban hozza meg a lehető legjobb döntéseket. Kriszta a „legjobb döntések” játékosa – jellemezte őt edzője, Farkas Alpár.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások