Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A jó példa ragadós

A jó példa ragadós Sport

Szombaton három óra alatt hatezer lejt gyűjtöttek a Tekerj egy jó célért résztvevői, kerékpárosok és támogatók a programcél megvalósulására Sepsiszentgyörgyön. A 62 résztvevő – ebből 18 gyermek – összesen 1920 km-t tett meg.

A legsikeresebbnek Bereczki Miklós bizonyult, aki 185 lejt gyűjtött a köreivel, négy támogató bevonásával. A leghatékonyabb csapat a kézdivásárhelyi Zarah volt, amely 1500 kerekezett össze. A kiváló eredményeket a szervezők vásárlási utalvánnyal, ingyenes reklámlehetőséggel díjazták – áll a HKA közleményében.

Sikert arattak a közösségi programok is: 300 gombóc készült el, a Közösségi asztalra is kerültek finomságok, igaz, a Mediawave csapata gazdagon megpakolta az asztalt indításként, alig maradt hely a helyiek számára. Cserebere is történt, ruhák, babák leltek új gazdára. Érezhetően új tapasztalat volt a „Hozol és eszel/viszel” szemlélet a szentgyörgyieknek, volt, aki hazalépett holmikért, amelyeket aztán elcserélt, de voltak olyanok is, akik a közösségi asztalra – egyéb híján – kávét hoztak a közeli kávézóból.

A begyűlt összeget biciklipumpára és szerelőeszközre fordítják, amit az alapítvány október végéig helyez el valamelyik köztéren. A Háromszéki Közösségi Alapítvány és partnerei köszönik a támogatók hozzájárulását!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük