Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A jó eredmény reményében

A jó eredmény reményében Sport

A vezetőedző nélkül maradt Sepsi OSK szombaton hazai pályán igyekszik megtörni kilenc forduló óta tartó nyeretlenségi sorozatát, mégpedig a vendég fővárosi Rapid ellen. A 12. helyen álló piros-fehér mezeseket Ilyés Róbert és Kulcsár László irányítják majd a kispadról.

Hirdetés
Hirdetés

Sorozatban elért öt döntetlen után a Rapid Bukarest ellen játszik bajnokit a Sepsi OSK, ez lesz a két együttes első összecsapása az élvonalban. Az utóbbi időszak eredménytelensége miatt a klub és Leo Grozavu vezetőedző útjai szétváltak, az Ilyés–Kulcsár edzőpárosnak viszont nem lesz új a feladat, hiszen már többször is helyettesítették a moldvai mestert, annak eltiltásai, illetve koronavírus-fertőzöttsége alatt. Könnyűnek semmiképp sem ígérkezik a találkozó, mindkét csapatnak van bizonyítani valója. Az élvonalba hat év után visszatérő Rapid a fantasztikus szezonrajtot követően az utóbbi négy fordulóban csupán egy pontot szerzett, és lecsúszott a hatodik helyre.

Labdarúgó 1. liga, a 11. forduló programja: ma 18 órától Mioveni – FC Argeş, 21 órától Chindia – FCSB; szombaton 16.30-tól Dinamo – Aradi UTA, 19.30-tól Sepsi OSK – Rapid; vasárnap 16 órától Voluntari – Farul, 18 órától Kolozsvári CFR – Medgyesi Gázmetán, 21 órától FCU Craiova – CS Universitatea Craiova; hétfőn 20.30-tól Clinceni – Botoşani.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük