Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A döntő döntője következik

A döntő döntője következik Sport

A negyedik meccsen megvédheti bajnoki címét a Sepsi-SIC, miután tarsolyába helyezett egy újabb győzelmet a döntőben a Kolozsvári Egyetem ellen tegnap este, a Horia Demian Sportcsarnokban. A Zoran Mikes által irányított zöld-fehérek 2-1-es állásnál vágnak neki a ma 19 órától kezdődő találkozónak.

A Kolozsvári Egyetem ezúttal nem tudta annyira megszorongatni a Sepsi-SIC-et, mint az első két összecsapásnál, és habár az első negyed végén az eredmény egy elég szoros mérkőzés képét mutatta (16-17), a zöld-fehérek játéka felülmúlta a hazaiakét.

A második negyed első kosarát is a Sepsi-SIC könyvelhette el, és fokozatosan egyre magabiztosabb lett a címvédő, így az ötödik percben már hat ponttal vezetett (21-27). Ezt követően ellenben egyre több pontot engedett át ellenfelének, és így a Kolozsvár pár perc múlva egyenlített: 30-30. Zoran Mikes azonnal időt kért, aminek meg is volt az eredménye, hiszen a folytatásban újra fordult a kocka, és a zöld-fehérek 35-40-es előnnyel vonulhattak a nagyszünetre.

A térfélcsere után is izgalmasan alakult a játék, a hazaiak próbáltak felzárkózni, de a harmadik negyed első felében legtöbb öt pontra tudtak feljönni (39-44). Az 5. perc után a Sepsi-SIC egyre többet dobott az ellenfél gyűrűjébe, és végül a szakasz végén tízpontos zöld-fehér előnyt, 46-56-ot mutatott az eredményjelző. Azonban itt nem volt vége, a záró negyedben is maradt izgulni való, és nem is kevés. Annak ellenére, hogy az első percekben a remekül védekező és támadó Sepsi 14 pontos előnybe került (46-60), rosszul tette az, aki már „búcsúztatta” ekkor a Kolozsvárt. A hazaiak ugyanis megkezdték a zárkózást, és az etap végére újra szorossá tették a találkozót (65–67).  A záró játékrészben azonban a zöld-fehérek újra lendületbe jöttek, és egy küzdelmes negyed végén sikerült kicsikarni a győzelmet. A végeredmény 68-72 lett. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük