Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Dinamo ellen a pontokért

A Dinamo ellen a pontokért Sport

Úgy tűnik, elhárult az akadálya annak, hogy hétvégén megrendezzék a Bukaresti Dinamo – Sepsi OSK mérkőzést az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházában. A fővárosi alakulat az első csapat volt az I. ligában, amelynek mérkőzéseit napolták el, mivel a kisegítő személyzet egyik tagja koronavírus-fertőzött lett. Csütörtökön zöld utat kaptak, hogy játszhassanak, azonban nem az eredetileg tervezett időpontban.

Mint ismeretes, a Bukaresti Dinamo csapatának szertárosa fertőződött meg koronavírussal, amely a csapat negyedik tesztelési körében derült ki. A Hivatásos Labdarúgó-liga (LPF) azonnali hatállyal törölte a bukarestiek mérkőzéseit, pontosabban a Chindia Târgovişte elleni hazai, míg a FC Hermannstadt elleni idegenbeli találkozókat. Sokáig úgy festett, hogy a hétvégére beütemezett Sepsi OSK elleni bajnokijuk is elmarad, azonban csütörtökön a Dinamo játékosai és a szakmai stáb megkapta az ötödik körös teszteredményeket, amely szerint a klubnál mindenki negatív. Az Adrian Mihalcea által felkészített fővárosiak tegnap már edzésbe álltak, és minden jel arra mutat, hogy vasárnap 17 órától összemérik erejüket a Sepsi OSK-val. Eredetileg szombat délutánra volt beütemezve a mérkőzés, azonban a Dinamo egynapi haladékot kért, hogy több idejük legyen a felkészülésre. A ligánál jóváhagyták a kérést, így a mérkőzést vasárnap 17 órától rendezik meg.

Az alapszakaszban a két együttes megosztozott a győzelmeken, tavaly szeptemberben a Dinamo 1–0-ra nyert Szentgyörgyön, majd a visszavágón a Sepsi OSK diadalmaskodott idegenben, mégpedig 2–1 arányban. A kevesebb meccset játszó fővárosiak visszacsúsztak az osztályozót jelentő 6. helyre az alsóházban, így nagy szükségük van a pontokra, csakúgy, mint az újrakezdés óta mindössze egy pontot termelő sepsiszentgyörgyieknek.

Korábban az FC Botoșani labdarúgócsapatánál is fellélegezhettek, ugyanis kiderült, sem a szakmai stáb, sem a játékosok nem fertőződtek meg a koronavírussal, így ők is újrakezdhetik az edzéseket és a bajnoki mérkőzéseket. A moldvaiak az eredeti menetrend szerint szombaton 20 órától a Kolozsvári CFR elleni hazai találkozón lépnek pályára a felsőházi rájátszás 4. fordulójában.

Labdarúgó I. liga, alsóházi rájátszás, a 4. forduló eredményei: Sepsi OSK – FC Voluntari 1–2, Chindia Târgoviște – FC Viitorul 2–1. A Jászvásári Poli – Academica Clinceni találkozó tegnapi lapzártánk után zárult. Az 5. forduló programja: vasárnap 13 órától FC Voluntari – Jászvásári Poli, 17 órától Bukaresti Dinamo – Sepsi OSK; hétfőn 17 órától Academica Clinceni – Chindia Târgoviște, 20 órától FC Viitorul – FC Hermannstadt.

A felsőházi rájátszás 4. fordulójának programja: ma 20 órától Krajovai Universitatea – Astra Giurgiu ; szombaton 20 órától FC Botoșani – Kolozsvári CFR;    vasárnap 20 órától FCSB – Medgyesi Gázmetán.

Az alsóházi tabella:

  1. FC Viitorul 4      2      1      1      6–5  27
  2. Sepsi OSK 4      0      3      1      4–5  20
  3. Voluntari 4 2      2      0      6–2  18
  4. Hermannstadt 3 1      2      0      3–2  18
  5. Târgoviște 3      1      1      1      3–3  17
  6. Dinamo 2      0      0      2      0–2  17
  7. Jászvásár 3 1      1      1      3–3  15
  8. Clinceni 3      1      0      2      3–6  14

A felsőházi tabella:

  1. Kolozsvár 3      2      1      0      3–1  33
  2. FCSB 3      1      1      1      6–4  26
  3. Krajova 2      1      0      1      3–5  26
  4. Astra 3      1      1      1      2–2  25
  5. Botoșani 2 0      1      1      2–3  24
  6. Medgyes 3 0      2      1      1–2  24
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások