Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

285 kilométer 7 nap alatt

285 kilométer 7 nap alatt Sport

Összesen 285 kilométer, 7 nap, 14 csapat, több száz résztvevő és kiváló hangulat – ez jellemzi a Bringás Vándortábort, melyet idén először szerveztek meg Háromszéken is. A már zajló táborról a háromszéki szervezők számoltak be sajtóértekezleten.

Hirdetés
Hirdetés

Vargha Fruzsina Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Zsigmond József önkormányzati képviselő és Gombos Zoltán, az esemény logisztikai felelőse csütörtök reggel sajtóértekezleten számoltak be a Bringás Vándortábor részleteiről.

Zsigmond József elöljáróban elmondta: első alkalommal csatlakozott a magyarországi kezdeményezéshez Székelyföld, Magyarországon négytípusú vándortábort is szerveznek: vízi, gyalogtúra-, erdőtúra- és biciklistábort. Utóbbit vették át a háromszékiek is, de Erdélyben a Partiumban is szerveznek hasonló túrát, aminek Szerelem-túra a neve és Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének útvonalát járják be.

A székelyföldi körút felvezetővel indul Sepsiszentgyörgyről Sugásfürdőre, másnap Kézdivásárhely felé indulnak a bringások, onnan Csíkszentsimonba majd Csíkszeredába tekernek. Csíkszeredából Barót felé érkeznek vissza Sepsiszentgyörgye a hetedik napon. Az eseményre 14 csapat nevezett be, 9 csapat Magyarországról, 5 pedig Sepsiszentgyörgyről. Minden csapatnak 23 tagja van, akiket két tanár és egy túravezető segít.

Zsigmond József elmondta: a pedagógusok számára kerékpáros-felkészítőt is szerveztek, a túravezetők pedig képzett bringások, akik nemcsak az útvonalakat ismerik nagyon jól, hanem a különböző váratlan helyzetekre is gyorsan tudnak reagálni. Erre pedig nagy szükség van, ugyanis a tábor során már 4–5 alkalommal is láttak medvét a biciklizők.

Vargha Fruzsina alpolgármester kiemelte: fontos a tábor, és két okból is értékteremtő célja van, egyrészt, mert a vakáció során a gyerekek megismerhetik a helyi értékeket, különlegességeket, olyan idegenvezetést kapnak, amire eddig nem volt lehetőség. Másrészt pedig barátságok alakulnak ki, a csapattársak segítik egymást, megtanulják az együttműködés szabályait. Ez a program nem önkormányzati támogatással született idén, az alpolgármester és társai civil ambícióból támogatta a szervezőket, viszont szeretnék, ha a jövőben is lenne folytatása. A túrára sepsiszentgyörgyi iskolák diákjai, osztályközösségek jelentkeztek, minden csapat magyar tagozatról, ugyanis mivel a szervezés magyarországi, a nyelvi akadályok miatt a román osztályok kimaradtak.

Gombos Zoltán a tervezés részleteit ismertette, mint mondta párhuzamosan négy csapat indul el ugyanazon az útvonalon egy nap eltéréssel, majd minden pihenőhelynél megállnak, étkezést biztosítanak számukra, valamint szállást is. A túra során aszfaltúton, de erdős részeken is tekernek, ugyanakkor minden településen megtekintik a fontosabb történelmi és földrajzi nevezetességeket. Azzal kapcsolatban, hogy miként viselkednek az autósok a biciklisekkel, Gombos Zoltán elmondta: az előítéletekkel ellentétben az autósok és a bringások is betartják a szabályokat, nincs gond a közlekedéssel, megfelelően vezetnek, sőt, az autósok olykor megállnak és élelemmel, kürtőskaláccsal, vízzel kínálják a bicikliseket. Ami a baleseteket illeti kisebb sérülések történtek, de nagyobb baj szerencsére nem törtétn.

A táborból egyébként már 5 csapat visszatért, ők sikeresen vették az akadályokat, és lebiciklizték a 285 kilométeres távot.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük