Felhívás!

Zöld fény az Egyesülés-sztrádának

Zöld fény az Egyesülés-sztrádának Románia

A képviselőház döntő kamaraként megszavazta a Marosvásárhely – Jászvásár autópálya építésére vonatkozó törvénytervezetet.

Az alsóház 261 támogató és 2 ellenszavazattal, öt tartózkodás mellett fogadta el az Egyesülés (Unirii) nevű sztráda építésére vonatkozó jogszabályt. A javaslatot a Népi Mozgalom Párt nyújtotta be, és minden politikai párt képviselői támogatták aláírásukkal. A tervezet értelmében az Egyesülés sztráda Románia és a Moldovai Köztársaság határán kezdődik majd,a Prut folyón átívelő új híddal. Az autópálya a Brassó-Bors közötti A3-as sztrádához vezető bekötőútba torkollik majd Marosvásárhely közelében.
A projektet az állam finanszírozza a szállításügyi minisztérium révén, valamint vissza nem térítendő európai uniós alapokból, és/vagy a köz- és magánszféra együttműködése által – olvasható a projektben. A törvény hatályba lépése után legkésőbb 30 nappal a szállításügyi tárcának be kell indítania a beruházáshoz szükséges eljárást. A tervezetet már elfogadta a szenátus, a képviselőház volt a döntő kamara a kérdésben. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások