Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vizsgálatot indított a rendőrség a közrádió munkatársát fenyegető nyilatkozatok ügyében

Vizsgálatot indított a rendőrség a közrádió munkatársát fenyegető nyilatkozatok ügyében Románia

Tiltakozást váltott ki Romániában a Mi Hazánk Mozgalom Nemzetpolitikai Kabinetjét vezető Bartha Barnának egy erdélyi magyar újságíró meggyilkolására utaló kijelentése.

Amint a Transtelex.ro portál szerdán közölte, Bartha Barna a Mi Hazánk Mozgalom székelyföldi szervezetépítő turnéjának sepsiszentgyörgyi helyszínén, október 30-án egy erdélyi magyar újságírót megnevezve azt mondta: „Ha az ilyeneket a magyarok nem tudják felakasztani, maguk közül nem tudják kiiktatni, akkor nem csoda, hogy oda jutunk, ahol tartunk”. A politikus a találkozón antiszemita és romaellenes kijelentéseket is tett.

A portál a későbbi reagálásokban már pontosította is, hogy Parászka Borókára, a közszolgálati Marosvásárhelyi Rádió újságírójára vonatkozott a kijelentés.

A Magyar Újságírók Erdélyi Egyesületének (MÚRE) igazgatótanácsa és becsületbírósága az egyesület honlapján pénteken közölt állásfoglalásban ítélte el a politikus megnyilvánulását. A MÚRE úgy vélte: a kijelentés példátlanul súlyos az erdélyi magyar közbeszédben.

„A gyűlöletbeszéd minden formáját elítélve, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elhatárolódik az elhangzottaktól. A fizikai erőszak minden formája mellett a szóbeli megfélemlítést is elutasítjuk. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) éppen ezekben a napokban szólította fel világszerte a hatóságokat az újságírók elleni bűncselekmények megfelelő kivizsgálására és elítélésére. Erőszakmentes közbeszédet Erdélyben, a politikában és a médiában egyaránt!” – áll a MÚRE állásfoglalásában.

A közszolgálati Román Rádiótársaság (SRR) elnök-vezérigazgatója, Răzvan Ioan Dincă szintén állást foglalt az ügyben. A rádió honlapján pénteken közzétett állásfoglaláshoz a SRR teljes igazgatótanácsa csatlakozott.

Az állásfoglalásban a demokrácia alapértékei és a jogállamiság elleni súlyos támadásként értékelték a politikus kijelentéseit, amelyek között azt is idézték, hogy  „folyamatban van a székelység és a magyarság elcigányosodása”.

„A faji tisztaságot sürgető nyilatkozatoknak nincsen helyük a demokratikus és toleráns Romániában. A SRR határozottan elítél ezekben a nehéz időkben minden szélsőséges manipulatív megnyilvánulást, amely erőszakra uszít” – olvasható az állásfoglalásban.

Nicolae Ciucă miniszterelnök péntek délután a kormány Facebook-oldalán ítélte el a marosvásárhelyi újságíró elleni uszítást, melyet megengedhetetlennek nyilvánított, és a demokratikus értékek elleni durva támadásként értékelt.

„Az újságírók szabad véleménynyilvánítása a jogállamiság alapfeltétele, és bármely demokráciában alapérték. Kérem az állam illetékes intézményeit, hogy járjanak el a hatásköreiknek megfelelően az újságírók védelmében, és azoknak a felelősségre vonásában, akik gyűlöletre és diszkriminációra uszítanak” – áll a kormányfő Facebook-bejegyzésében.

Az ActiveWatch romániai sajtófigyelő szervezet a Facebook-oldalán közölt állásfoglalásában felszólította a főügyészséget, hogy hivatalból vizsgálja ki az ügyet. A szervezet üdvözölte a Maros megyei rendőrség bejelentését, hogy hivatalból vizsgálatot indítottak az ügyben.

A rendőrség azután kezdett el hivatalból vizsgálódni, hogy a román nyelvű sajtó is az beszámolt ügyről a Telex.hu cikke alapján. „Zajlik a nyomozás az eset pontos okainak és körülményeinek felderítésére” – írták pénteki sajtóközleményükben.

Facebook-bejegyzésben ítélte el az újságíró halálos megfenyegetését Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes is.

„A verbális agresszió kérdésében, amelyet gyakran tettlegesség szokott követni, nincs árnyalt kép. Az agressziót nem lehet meg- vagy félremagyarázni. Akkor sem, ha szűk körben hangzik el egy újságíró ellen, akkor sem, ha politikusokat akarnak akasztani a székely zászló kifüggesztése miatt” – utalt Mihai Tudose korábbi szociáldemokrata miniszterelnök 2018 januárjában tett botrányos kijelentésére, mely nem okozott a mostanihoz hasonló mértékű megütközést a román médiában.

forrás: MTI, Agerpres

fotó: Máthé Zoltán/MTI

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. november 8., 11:57
    ÉRTÉKELÉS: -5

    Van kivetel is, nekem nem ment a tanulas, de sokat olvastam iskolas koromban, kb. 2-3 konyvet kolcsonoztem ket hetente a konyvtarbol, de a helyesiras nem az erossegem. A padtarsam szerintem csak a kotelezo haziolvasmanyokat olvasta el, de helyesirasbol mindig jobb volt. Az en szemszogembol semmi koze a helyesirasnak, hogy ki hany konyvet olvasot el, en ha elolvastam kb. 800-1000 konyvet es nem megy a helyesiras, azert aki helyesen/helyesebben ir, nem biztos hogy tobb konyvet lapozot at.

    • User
      Dátum: 2022. november 8., 12:44
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Kivétel lehet (pl. a diszlexiások esete is az), de ettől még az olvasás és a helyesírás összefügg. Az olvasás során az agyad megjegyzi a szavak képét, a mondatok szerkezetét és ez majd segít az íráskor is. Ugyanakkor bővíti a szókincsedet is.

  • User
    Dátum: 2022. november 8., 11:18
    ÉRTÉKELÉS: 3

    ,A faji tisztaságot stb.mondja Ciuca és nem szakad rá a plafon.Nézze meg a házatáján mi történik az AUR megnyilvánulásaiban meg a hozzá tartozó áltörténészek és ,dacopatok’ hada.Pontosan ők állítanak olyat ,hogy a románok,mint a dákok leszármazottai fajtiszták,nem vegyültek senkivel ,a rómaiak is innen származtak,sőt Japán! is valamikor dák föld volt és itt volt a civilizáció központja.Visszatérnek a ,nemzet megtisztulása’ (purificarea neamului) elméletek,az árja dák nép alakjában.