Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vitatják az MPP volt vezetői az EMNP-vel való fúzióról hozott döntés szabályszerűségét

Vitatják az MPP volt vezetői az EMNP-vel való fúzióról hozott döntés szabályszerűségét Románia

Vitatják a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) volt vezetői Biró Zsolt volt elnök kizárásáról és az EMNP-vel való fúzió előkészítéséről hozott csütörtöki választmányi döntéseinek a szabályszerűségét.

Hirdetés
Hirdetés

A párt ügyvezető elnöki tisztségéből szeptember elején leváltott Salamon Zoltán az egyik közösségi portálon közölte: nem volt döntőképes a párt csütörtöki gyergyószentmiklósi választmányi ülése, mert a 34 tagú választmányból csak 16-an vettek részt rajta, a döntéshozatalhoz pedig többségre lett volna szükség.

A párt sajtóirodája csütörtökön este azt közölte: az MPP választmánya megbízta az országos elnökséget azzal, hogy kezdjen tárgyalásokat az Erdélyi Magyar Néppárttal a két párt egyesüléséről. A választmány ugyanakkor kizárta a pártból Biró Zsolt parlamenti képviselőt, a párt volt elnökét, és leváltotta a választmányi elnöki tisztségből Pethő Istvánt.

Salamon Zoltán szerint a pártfúzióról hozott döntés nemcsak azért szabályzatellenes, mert nem volt döntőképes a választmány, hanem azért is, mert erről a párt alapszabálya szerint csak a párt országos tanácsa (kongresszusa) dönthet. Salamon Zoltán szerint az MPP vezetősége „szabálytalanság-spirálba” kormányozta a pártot, ezért kilátásba helyezte, hogy megóvja a választmány döntéseit.

A pártból kizárt Biró Zsolt parlamenti képviselő pénteken sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy szabálytalannak tartja a személyéről hozott döntést. Úgy vélte: a pártban „boszorkányüldözés zajlik”, és Mezei Jánosnak az elnöksége 11 hónapjában sikerült feladnia az MPP identitását és „megfelezni a pártot”. A politikus emlékeztetett arra, hogy a Mezei Jánost elnökké választó tavaly novemberben tartott  kongresszus elsöprő többséggel erősítette meg a 2012-ben hozott egyes számú határozatot, amely az MPP szervezeti önállóságának sérthetetlenségét tartalmazza. Biró Zsolt úgy vélte: a párt identitása és függetlensége nem képezheti alku tárgyát.

A politikus kijelentette: folytatja képviselői munkáját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti frakciójában. Azt is megjegyezte, hogy a párton belüli jogorvoslatban nem bízik, és a többi félreállított MPP-s politikussal közösen fogják eldönteni, hogy mit tegyenek.

Az MPP-ben július közepén keletkeztek feszültségek Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármesterrel kapcsolatban. A polgármestert a városi pártszervezet önkényes vezetéssel vádolta meg, és Mezei János országos elnök jelenlétében le is váltotta politikai tisztségéről, majd később kizárta a párttagok sorából.

A szeptember 26-án tartott választmányi ülésen Mezei János további kizárásokat kezdeményezett, ezeket azonban a választmány leszavazta. A gyűlésen az elnök személyéről bizalmi szavazást is tartottak, amelyen ugyanannyian szavaztak a bizalom megvonására, mint ahányan bizalmat szavaztak az elnöknek. A voksoláson maga az elnök is részt vett és szavazott.

Október 9-én lemondásra szólította fel Mezei Jánost a párt vezetőinek egy csoportja.

Mezei Jánost 2018 novemberében választotta az MPP elnökévé a párt országos küldöttgyűlése, miután az MPP-ben a párt identitásának megőrzésével kapcsolatos nézetkülönbségek alakultak ki. A korábbi elnök, Bíró Zsolt a lemondásával előzte meg, hogy leváltsák tisztségéből.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük