Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Viseletmustrát is tartanak

Viseletmustrát is tartanak Románia

A székely népviselet, népdal és néptánc megbecsülésére biztató Ezer Székely Leány Napját idén július 1-jén tartják. A szervezők és társszervezők a csíkszeredai városházán tegnap sajtótájékoztatón ismertették a programot, valamint a szervezés részleteit.

 

Az esemény egyik társszervezője Hargita Megye Tanácsa, a sajtótájékoztatón az intézményt Bíró Barna Botond alelnök képviselte, aki a megyei önkormányzat nevében gratulált András Mihály igazgatónak és mindenkinek, aki a szervezésben részt vállalt, hiszen azt tapasztalható, hogy a rendezők erővel, kitartással és szűnni nem akaró hittel dolgoznak azért, hogy évről évre ne csak újra megszervezzék ezt a rendezvényt, hanem színvonalasabbá tegyék.

A sajtótájékoztatón az idei program részleteiről és újdonságairól a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes munkatársa, Gábos Rozália beszélt. Elmondta, minden évben igyekeznek színesíteni a programot, a közös tánc és fénykép mellett idén is lesz felvonulás, bemutatják a székely mesterségeket. Ezen kívül viseletmustrát tartanak, ahová elsősorban a több generációs családokat, baráti társaságokat várják, de mindenkit bátorítanak a regisztrációra. A program fotókiállítással egészül ki, amelyre egy korábban meghirdetett pályázatra beküldött fényképekből válogatnak. Gyülekező szombaton fél kilenckor a város bejáratainál: Szentlélek utca, Brassói út, Nagyrét utca.

A szervezők az Ezer Székely Leány Napját megelőző péntekre meghirdették a Székely Népviselet Napját, felkérnek minden székelyt, hogy ezen a napon öltsön magára székely ruhát, vagy akár a népviselet egyik darabját, és így menjen bevásárolni, munkába. Az elképzelés nemcsak ráhangolódás a szombati eseményre, mivel a világ különböző részein élő székelyek is bekapcsolódnak, de összekovácsolódás a székely értékek, identitás mentén – ismertette András Mihály színházigazgató. Az esemény tiszteletbeli házigazdája ebben az évben Tusnádfürdő. Az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány vezetője, Lőrincz Mária örömét fejezte ki, hogy évről évre sikerül továbbvinni a gondolatot, hogy minél többen viseljenek székely ruhát, és hogy a népviselet visszakerült tiszteletbeli helyére.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük