Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Viorica Dăncilă lett a Nemzet és Emberek Együtt párt elnöke

Viorica Dăncilă lett a Nemzet és Emberek Együtt párt elnöke Románia

Viorica Dăncilă exkormányfőt és volt szociáldemokrata pártelnököt választotta meg vezetőjévé a Nemzet és Emberek Együtt párt.

Hirdetés
Hirdetés

Az újonnan létrehozott alakulat keddi kongresszusán leadott 251 érvényes szavazatból 247-et szerzett meg Viorica Dăncilă.

A kongresszuson mondott beszédében Dăncilă hangsúlyozta, azért tért vissza a politikába, hogy konszenzust teremtsen, és olyan politikát folytasson, amelyben a nemzeti érdekek felülírják a személyes és pártérdekeket. Hozzátette, tudatában van annak, hogy a politikába való visszatérését sok bírálat éri majd, de szereti az országát, ezért nem tudja tétlenül szemlélni, hogy nem működnek jól a dolgok.

„Biztosíthatom önöket, hogy nem fogom feladni, nem fogok meghátrálni, függetlenül attól, hogy milyen támadások érnek, vagy milyen félretájékoztatás következik” – fogalmazott.

Viorica Dăncilă azt is bejelentette, hogy fiatal szakemberekből álló pártja a 2024-ben esedékes valamennyi választáson indulni fog, az európai parlamenti, az önkormányzati, a parlamenti és az elnökválasztáson is lesz jelöltje. 

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások