Vigyázat a műszakiztatással!

Vigyázat a műszakiztatással! Románia

Hacsak valamiféle halasztás nem történik, május 20-al kezdődően nagyon oda kell figyelni arra, hogy legyen érvényes a gépkocsink műszaki vizsgája: másként rendszámtábla és forgalmi engedély nélkül maradhatunk.

A belügyminisztérium még áprilisban jelentette be Facebook-oldalán, hogy a rendőrök borsos bírságot (legtöbb 2950 lej) szabnak ki, illetve elkobozzák a jármű forgalmi engedélyét és rendszámtábláit, ha műszaki vizsga nélkül autózunk. Az új intézkedéssel nem csak a műszaki vizsga (ITP), hanem a gépkocsik adásvételi eljárása is módosul.
Az apróbb – a forgalmat nem veszélyeztető – hibákkal (pl. elrepedt szélvédő) tarkított gépkocsi még „átmegy” az ITP-n. Az érvénybe lépő jogszabály szerint ugyanis három, a meghibásodásokra vonatkozó kategóriát különítettek el: az első a már említett, apróbb hibákat tömöríti, a második a komolyabbakat (pl. káros hatás a környezetre vagy a közlekedés többi résztvevőire), a harmadik pedig a veszélyeseket. Ez utóbbit úgy értelmezik, hogy a jármű azonnali veszélyt jelent a környezetre vagy a forgalomra nézve. Amennyiben ez áll fenn, a műszakiztatást nem végzik el, harminc napos türelmi időt adnak, hogy a hibákat ki lehessen küszöbölni, és ezt követően lehet újrázni.
Ez nem minden: egy lejárt műszaki vizsga azzal jár, hogy a járművet azonnal kiírják a forgalomból. A 12 évnél régebbi gépkocsikat ezentúl évente kell ellenőriztetni, az egész folyamatot pedig HD-kamerákkal folyamatosan filmezik, hogy ne lehessen „cselezni”. A kamerákat minden ITP-műhelynek május 20-ig fel kell szereltetnie a szerelővonalára, a felvételeket pedig a Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) rendelkezésére kell bocsástaniuk, amennyiben az kéri. A felvételeket hat hónapig kell őrizni, így a kamerák mellé vélhetően még egy szerverpark is szükségeltetik, hiszen legalább két felvevőt kell a műhelyeknek működtetniük. Az ITP-állomások ezek mellé még egy rendezőt is alkalmazhatnak, hiszen a leírás szerint a kameráknak gyenge fényviszonyok mellett is értékelhető felvételt kell készíteniük, és legalább egy felvevőnek a vizsgált járművet, illetve a fékpad kijelzőjét kell mutatnia.
Ha még ez sem lenne elég, jó tudni, hogy amennyiben nem jelentjük be egy gépkocsi vásárlását, akkor szintén a forgalmi engedély bánja, amennyiben az üzlet megkötésétől számított 90 napon belül nincsenek a hatóságok értesítve. Persze emellé még bírság is jár: potom 2900 lejünk bánhatja a mulasztást.
Aki forgalmi nélkül marad, le kell tegye a járművét, és csak autómentővel lehet mozgatni vagy éppen tologatni. A sofőrök egyébként valós időben követhetik a gépjármű-nyilvántartási ügyosztály (DRPCIV) weboldalán (www.drpciv.ro/services.html), hogy a gépjármű bejegyzése érvényes vagy felfüggesztették. A felfüggesztés automatikusan megszűnik, amint elvégzik az új műszaki vizsgálatot. A gépjármű forgalmi engedélyét és a rendszámtáblákat a közlekedési rendőrség adja vissza a tulajdonosnak. <<

Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. május 7., 10:14
    ÉRTÉKELÉS: 19

    lassan tobb a rupival tele szeker mint auto az utakon azoknak nem kell semmi sem muszaki,se biztositas se teli gumi se permis de conducere se utado stb ok nem az uton jarnak ? hol az igazsag?

    • User
      Dátum: 2018. május 10., 18:13
      ÉRTÉKELÉS: 2

      az utakat javitani kel es kevesebb a hibas kocsi es mi mar egy eve elmult hogy megjartuk egy kezdo rendornovel hogy forgalmit eltepte es a rendszamot levete