Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Veszély elhárítva

A marosvásárhelyi önkormányzati testület tegnap elutasította azt a határozattervezetet, amely a következő tanévre határozta volna meg a város iskolahálózatát, írja az MTI.

A polgármesteri hivatal által javasolt iskolahálózatból a Római Katolikus Gimnázium, a Református Kollégium és hat másik jelenleg működő oktatási intézmény is hiányzott. A közösségi hálón több csatornán is élőben közvetített tanácsülésen több tucat szülő és civil aktivista is részt vett. Az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártja (POL) frakcióvezetője is jelezte, hogy a határozattervezet ellen szavaz. A tervezetet végül támogató szavazat nélkül, 13 ellenszavazattal és négy tartózkodással utasította el az önkormányzati testület. A helyi képviselők egy része nem vett részt a szavazáson. Az előterjesztésben csak azok a tanintézetek szerepeltek, amelyekre korábban a Maros megyei tanfelügyelőség kedvező véleményezést adott.

Csíky Zsolt, az RMDSZ frakcióvezetője elmondta, a szövetség álláspontja szerint a jelenlegi iskolahálózatot kell tovább működtetni a városban a következő tanévben is. A szövetség felszólította a polgármesteri hivatalt, a tanfelügyelőséget és a minisztériumot, hogy „hagyjanak fel az egymásra mutogatással, és oldják meg a helyeztet”. Csíky megemlítette: bár mindegyik intézmény vezetője több ízben is azt hangoztatta, hogy meg akarja oldani az ügyet, egyetlen döntést sem hoztak a megoldás érdekében. Úgy vélte, minden eddigi döntés az időhúzást és a bizonytalanság fenntartását célozza. Nyomatékosította, hogy sem a szülők, sem a szövetség nem adja fel a magyar iskolákért folytatott harcot. Csíky Csengele, a szülők képviselője az MTI-nek elmondta, sikerült elhárítani egy veszélyes határozattervezetet. „Reménykedünk, de lesben állunk, és várjuk a pozitív fordulatot a katolikus gimnázium ügyében” – fogalmazott.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük