Felhívás!

Vela: a medencék, fürdők nem nyitnak ki június 1-jétől

Vela: a medencék, fürdők nem nyitnak ki június 1-jétől Románia

Csak a tengerparti strandok nyitnak ki június 1-jétől bizonyos feltételekkel, a fürdők, medencék és egyéb strandok továbbra is zárva tartanak – szögezte le pénteken a belügyminiszter.

A tárcavezető leszögezte, a tiltás a bel- és kültéri medencékre, fürdőkre, egyéb strandokra egyaránt érvényes. Ha a járványhelyzet lehetővé teszi, mérlegelni fogják ezek megnyitásának lehetőségét is, egyelőre azonban zárva tartanak.

A miniszter elmondta, a tengerparti strandolás csak napozóágyak használatával engedélyezett, amelyeket megszabott távolságra kell elhelyezni egymástól. Az ezzel kapcsolatos pontos szabályokat tartalmazó rendeletet június elsejéig teszik közzé – tette hozzá Vela.

Orban: kiegészíti a kormány a strandok üzemeltetésének szabályairól szóló határozatot

Kiegészíti a kormány a strandok üzemeltetésének szabályairól szóló határozatot, hogy egyértelművé tegye, azokat sem zárják ki, akik nem a napozóágyakat használnák, ezért fürdőlepedővel vagy törölközővel érkeznek – szögezte le pénteken a miniszterelnök.

Kérdésre válaszolva Ludovic Orban rámutatott, a vonatkozó határozatban valóban van egy olyan kikötés, miszerint a napozóágyakkal ellátott strandrészeken csak ezek használatával engedélyezett a strandolás, és a napozóágyakat egymástól két méterre kell elhelyezni, ez azonban nem jelenti azt, “hogy egy strand erre kijelölt részére nem mehetnek be azok, akik törölközővel, fürdőlepedővel érkeznek”.

“A határozatban visszatérünk erre, és pontosítani fogjuk, hogy azokon a részeken, ahol nincsenek napozóágyak, fürdőlepedővel, törölközővel is engedélyezett a strandhasználat” – magyarázta a kormányfő.

Megjelent a Hivatalos Közlönyben a standok működését szabályozó rendelet

Megjelent szombaton a Hivatalos Közlönyben az egészségügyi minisztérium, a gazdasági minisztérium, valamint a környezetvédelmi minisztérium közös rendelete a tengerparti strandok biztonságos működésének szabályairól.

A strandok június 1-jétől nyitnak ki, és a rendeletbe foglalt előírásaik kizárólag a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesek.

Az országos vészhelyzeti bizottság szakemberei által kidolgozott intézkedések a tengerparti strandok üzemeltetőire és a turistákra egyaránt érvényesek – szögezi le egy szombati közlemény.

A rendelet többek között előírja, hogy a strandon elhelyezett napozóágyak között 2 méteres különbségnek kell lennie (jobbra/balra/elöl/hátul), amennyiben ezeket nem egyazon család tagjai használják. A turistáknak tartaniuk kell egymás között a kétméteres távolságot (ha nem egyazon család tagjai), és ugyanez érvényes a strand személyzetének tagjaira is.

A strandra való be- és kilépés csak a megfelelő jelzéssel ellátott, egyirányú útvonalon történhet; a vásárlók nem mehetnek a kiszolgálópulthoz, az alkalmazottaknak kell kiszolgálniuk őket.

A strand üzemeltetője korlátozhatja a turisták belépését, amennyiben úgy ítéli meg, hogy további személyek érkezésével nem lehetne tartani a kötelező fizikai távolságot. A torlódások elkerülése érdekében az üzemeltető online vagy telefonos foglalási rendszert vezethet be. Ugyancsak az üzemeltető kötelessége, hogy folyamatosan ellenőrizze a személyzet tagjainak egészségi állapotát, illetve hogy tiltsa meg a belépést azok számára, akiken légúti megbetegedések vagy ragályos betegségek tüneteit észlelik. A koronavírusfertőzés-gyanús vagy igazolt eseteket azonnal jelenteni kell a megyei közegészségügyi igazgatóságnál.

Az üzemeltetőnek gondoskodnia kell a strandon levő eszközök, felszerelések megfelelő fertőtlenítéséről, valamint arról, hogy a mellékhelyiségekben állandó jelleggel legyen víz, szappan, papírtörölköző, legalább 60 százalékos alkoholtartalmú fertőtlenítőszer és érintésmentes szemeteskosár.

Az intézkedések gyakorlatba ültetését a közegészségügyi igazgatóságok, az illetékes minisztériumok, valamint az országos fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei ellenőrzik. A szabályok be nem tartása fegyelmi, polgári jogi, szabálysértési vagy büntetőjogi felelősséget von maga után – szögezi le a rendelet.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 31., 9:15
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Lefordítom, a szabályozáshoz tartozó útmutató leszögezi, bármely strand, vagy terasz, vagy strandos terasz megnyítása felelősséghozdozó. Ezért minden esetben n agy és kellő figyelemmel kell eljárni. Nem ismétlődhet meg az a figyelmetlenség, amivel már egyszer szinte megjártuk. Elsőbbséget élvez a legnagyobb medence, ám ott sem árt figyelni a füdőruha anyagára és szigetelő tulajdonságaira. Csak azok az állampolgárok lehetnek nyugodtak akiket kezeltek a vírus ellen vagy annak jelenléte miatt. Tulajdonképp kiállták az aids – fertőzés szintjét.

  • User
    Dátum: 2020. május 31., 9:08
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Nincs elég pópa minden strand vagy terasz ellátásához, de még begyűjthetők a következő két – három hétben, esetleg erőltetett váltásokban működnek, ha ez a közönségnek megfelel. Egyszer használatos műanyag kanalakból és fürdőpohárból lesz elegendő a hónap végére.