Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Változik a börtönélet

Kedvezően véleményezte – módosító javaslatokkal kiegészítve – a képviselőház jogi bizottsága a büntetések végrehajtására vonatkozó törvénytervezetet. A testület 15 tagja támogatta, egyetlen személy utasította el szavazatával a projektet.

Az egyik módosító javaslat értelmében amennyiben a fogvatartott személy fizetség ellenében munkát végez, úgy minden ledolgozott három napért négyet elengednek a büntetéséből. Ha a fogvatartott nem fizetett munkát végez, akkor minden ledolgozott két nap három letöltött napnak számít majd, és ha éjjel dolgozik, akkor minden, munkával töltött éjszakáért két nappal rövidül meg a börtönbüntetése.

Egy másik módosító javaslat azt írja elő, hogy a jogszabály Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított két hónapon belül kiértékelik az összes fegyház állapotát, négy hónapon belül pedig az összes fogvatartott személy körülményeit is. A törvényt azokra vonatkoztatva fogják alkalmazni, akik 2012 óta kerültek börtönbe.

Oana Florea, az alsóház jogi bizottságának titkára közölte: a tervezet értelmében minden, embertelen fogvatartási körülmények között letöltött 30 napért 6 nappal hamarabb szabadulhatnak majd a foglyok.

Ami a közkegyelmi törvénytervezetet illeti, arról szóló módosító javaslatot fogadott el kedden a szenátus jogi bizottsága, hogy a legfeljebb hároméves börtönbüntetésre ítélteket részesítsék közkegyelemben.

Elfogadott a testület egy javaslatot is, amelynek értelmében elengednének három évet minden, háromévesnél hosszabb, de tízévesnél rövidebb büntetésből. Elengednék a 6 és 10 év közötti szabadságvesztésre ítélt, 60 évnél idősebb fogvatartottak büntetésének felét, a 70 évesnél idősebb elítéltek pedig teljes közkegyelemben részesülnének. A bizottság jövő heti ülésén folytatja a tárgyalást a közkegyelmi törvénytervezetről, akkor a jogszabály alóli kivételekről egyeztetnek majd.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük