Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Valószínűleg csak templomon kívül, nyílt tereken engedélyezik majd az istentiszteleteket

Valószínűleg csak templomon kívül, nyílt tereken engedélyezik majd az istentiszteleteket Románia

Valószínűleg zárt terekben nem lesz engedélyezett az istentiszteletek, misék megtartása, hanem azokat várhatóan a templomon kívül kell majd lebonyolítani – mondta csütörtökön Ludovic Orban.

Hirdetés
Hirdetés

„Amikor engedélyezett lesz majd az istentiszteletek, misék megtartása, ezeket akkor sem lehet majd zárt térben tartani. Valószínűleg a templomon kívül kerül sor rájuk. Különben is jön a nyár, és így megfelelőek lesznek erre a körülmények. Természetesen így is be kell majd tartani a fizikai távolságot, maszkot kell majd viselni és a többi intézkedést is be kell majd tartani” – mondta a miniszterelnök.

Orban ismét elmondta, hogy a korlátozások feloldása fokozatosan, kéthetes periódusonként történik majd, ezekben az időszakokban pedig figyelmesen követik a lazítás járványtani hatását.

Közvitára bocsátják a korlátozások feloldása után javasolt intézkedéseket

Hétfőig közzéteszik a korlátozások fokozatos feloldásával járó intézkedések listáját, amelyet közvitára bocsátanak – jelentette ki Ludovic Orban.

A miniszterelnök azt mondta, a tervezett intézkedésekről hétfőig értesülni fognak a cégek, az intézmények, az állampolgárok, és konkrét javaslatokat tehetnek arról, milyen szabályozásokat kell bevezetni a tömegközlekedés, az üzlethelyiségek, a fodrászatok és más érintett létesítmények esetében.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások