Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Valentin Popa: Veszélyben van a román nyelv a kisebbségi oktatásban

Valentin Popa: Veszélyben van a román nyelv a kisebbségi oktatásban Románia

Veszélyben van a román nyelv a kisebbségi oktatásban – véli Valentin Popa volt tanügyminiszter.

A múlt héten lemondott tárcavezető egy szerdai sajtótájékoztatón kifejtette, a tanévnyitó alkalmával ellátogatott Hargita megyében egy ötödik és egy hatodik osztályba, és „saját fülével tapasztalta meg”, hogy a kisebbségi oktatásban részt vevő gyermekek a legelemibb párbeszédre sem képesek románul, noha öt-hat éven keresztül heti négy órában tanulják a nyelvet.

„Egyszerű kérdéseket intéztem a gyermekekhez. Az egyik képviselő azt mondta, hogy felnőtteknek való kérdéseket tettem fel nekik. Kérdem én, az, hogy ‘Viszontlátásra’, felnőtteknek való? Mert még erre sem tudtak válaszolni” – fogalmazott Popa.

A volt tanügyminiszter ugyanakkor felhívást intézett a képviselőkhöz és szenátorokhoz, hogy mielőtt jóváhagyják a románnyelv-oktatásra vonatkozó rendelet kisebbségek által kifogásolt cikkelyének visszavonását, „látogassanak el ezekbe az osztályokba, és beszéljenek ők maguk ezekkel a tanulókkal, hogy lássák, mennyire ismerik a román nyelvet”.

Valentin Popa múlt héten mondott le miniszteri tisztségéről, mert nem volt hajlandó hozzájárulni az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek által kifogásolt, románnyelv-oktatásra vonatkozó rendelet visszavonásához. Az augusztusban kiadott rendeletben az állt, hogy azokban az iskolákban, ahol valamely nemzeti kisebbség nyelvén folyik az oktatás, az elemi osztályokban is szakképzett román nyelv és irodalom tanároknak kell tanítaniuk a román nyelvet. A kormány végül még a miniszter lemondásának napján sürgősségi rendeletben rögzítette, hogy a kisebbségi tannyelvű elemi osztályokban az illető osztály tanítója fogja oktatni a román nyelvet.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. október 4., 11:59
    ÉRTÉKELÉS: -12

    Tiszta igaza van , sajnos oda jutottunk hogy roman tudasbol padlon vagyunk es ezert hibas a tanito, a szulo es a gyerek is. Az hogy szakkepzett tanarok tanitottak volna a roman nyelvet is -akar az angolt pl.- az csak a gyerekek hasznara valt volna!!! Az ember minel tobb nyelvet beszel annal jobban tud ervenyesulni es igy a gyerekek megszivjak az UDEMERAJ kampanyolasanak koszonhetoen !!!
    Mert ez nem volt egyeb csak KAMPANYOLAS!!!