Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vádat emelt az ügyészség Călin Popescu-Tăriceanu ellen

Vádat emelt az ügyészség Călin Popescu-Tăriceanu ellen Románia

Vádat emelt kedden a legfőbb ügyészség a szenátus volt elnöke, Călin Popescu-Tăriceanu ellen hivatali visszaélés és hivatalos minőség bitorlásában való bűnrészesség miatt.

Hirdetés
Hirdetés

A vádhatóság szerint Popescu-Tăriceanu a felsőház elnökeként nem ültette gyakorlatba a legfelsőbb bíróság egy 2015-ös jogerős ítéletét, amely kimondta, hogy Cristian Marciu szenátor megsértette az összeférhetetlenségi törvény előírásait, így a törvényhozó továbbra is a felsőház tagja maradt. Popescu-Tăriceanunak – állítják az ügyészek – kötelessége lett volna szavazás alá bocsátani a Marciu szenátori mandátumának megszűnéséről szóló határozattervezetet, de ezt elmulasztotta.

Ugyanebben az ügyben vádat emeltek Cristian Marciu ellen is, hivatalos minőség bitorlása miatt. Az ügyészek szerint a legfelsőbb bíróság 2015. március 4-ei jogerős ítélete szerint Marciu, az ítélet kihirdetésének napjától kezdve, három évig nem tölthetett volna be köztisztséget, ehhez képest 2016. december 11-étől a mai napig, jogtalanul, a román parlament szenátoraként tevékenykedik.

E minőségében Cristian Marciu részt vett a szenátus ülésein, tagja volt a szenátus állandó és különleges bizottságainak, részt vett a jogalkotási folyamatban, törvényeket szavazott meg, kérdéseket és interpellációkat fogalmazott meg.

Călin Popescu-Tăriceanu esetében az ügyészség megállapítja, hogy amiatt, hogy nem terjesztette a felsőház elé a Marciu mandátumának megszűnéséről szóló határozattervezetet, sérültek annak a személynek a jogai, aki Marciu után következett a szavazócédulán a 2016-os parlamenti választásokon.

Az ügyészek szerint azzal, hogy Călin Popescu-Tăriceanu elmulasztotta jogi kötelezettségeit, segített Cristian Marciunak abban, hogy jogszerűtlenül használhassa szenátori hivatalos minőségét, amely magában foglalja az állami hatalom gyakorlását, illetve élhetett a szenátori minőségéből eredő jogokkal.

A vádiratot megküldték a legfelsőbb bíróságnak.

Az ügyészek márciusban kihallgatták ebben az ügyben Călin Popescu-Tăriceanut, aki azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, hogy az ügyészség vizsgálata törvény- és alkotmányellenes, mert a parlamenti képviselőknek nincsenek tisztviselői feladataik, így nem lehet őket hivatali visszaéléssel vádolni.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük