Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Úzvölgyi katonatemető: párbeszédet és diplomáciai megoldást szorgalmaz a román védelmi miniszter

Úzvölgyi katonatemető: párbeszédet és diplomáciai megoldást szorgalmaz a román védelmi miniszter Románia

A román védelmi miniszter szerint az úzvölgyi hősi temető problémáját párbeszéddel, diplomáciai csatornákon keresztül kell kezelni, a megoldás pedig a következő hetekben születhet meg.

Hirdetés
Hirdetés

Gabriel Leș csütörtökön beszélt erről az Agerpres hírügynökségnek, miután szerdán megkezdődött a szakmai egyeztetés és a kölcsönösen elfogadható megoldás keresése a Székelyföld keleti határán található sírkert ügyében a hadisírgondozásért felelős magyar és a román szervezetek között.

„A felek azt hangsúlyozták, hogy félre kell tenni az érzelmi megközelítést, pragmatikus, nyílt párbeszédre van szükség, összhangban az európai, euroatlanti értékekkel, a Magyarország és Románia közötti stratégiai partnerséggel: ez vezethet el az esetleges ellentétek elsimításához” – mondta a román miniszter.

Hozzátette: a felek megállapodtak abban, hogy a szakértők közösen járják majd be a helyszínt, és mivel az úzvölgyi sírkertben más nemzetiségű katonák is nyugszanak, erre valamennyi érintett ország képviselőit meghívják.

Gabriel Leș szerint a tárgyalásokat a lehető leggyorsabban szeretnék lefolytatni, így néhány héten belül eldőlhet, hogy megfelelő-e a román fél által javasolt megoldás, miszerint az úzvölgyi hősi temetető kezelését a román védelmi minisztérium veszi át.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások