Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Úzvölgyi incidensek: a külügyminisztérium szerint a magyarok szították a feszültséget

Úzvölgyi incidensek: a külügyminisztérium szerint a magyarok szították a feszültséget Románia

Elutasította a külügyminisztérium pénteken az úzvölgyi katonatemetőben történtekkel kapcsolatos, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára által megfogalmazott vádakat és azok hangnemét.

Hirdetés
Hirdetés

A bukaresti külügy az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában úgy értékelte: a magyar tisztségviselők szították a feszültséget, miközben a román fél folyamatosan nyugalomra intett és mindkét közösség által elfogadható, kiegyensúlyozott megoldást szorgalmazott.

 A román külügyminisztérium felidézte: korábban is azt kérte a magyar féltől, hogy tartózkodjon a provokációktól és ne szítson feszültséget, amit szerinte az úzvölgyi helyzet eltorzított bemutatása, a magyar tisztségviselők nyilvános megszólalásai és közösségi oldalakon megfogalmazott gyújtó hangú bejegyzései tápláltak.

A román fél szerint feszültséget szított az a látogatás is, amelyet „egy magas rangú magyar tisztségviselő” tett a román fél hivatalos meghívása nélkül az úzvölgyi sírkertben. Korábban az ellenzéki Népi Mozgalom Pártja a „súlyos konfliktusba” történt magyar beavatkozásaként értelmezte és elítélte azt, hogy Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese az incidens előtti napon az úzvölgyi katonatemetőben koszorúzott.

Bukarest a katonai temető „nemzetközi” jellegét hangsúlyozta, ahol minden államnak joga van ott elhantolt hőseire emlékezni. A kommüniké idézte a közrendet csütörtökön biztosító karhatalmi erők jelentését, miszerint a résztvevők sem egymással, sem a rendfenntartókkal szemben nem folyamodtak erőszakhoz.

Románia – a KKM által péntekre berendelt ám a párbeszédet megtagadó – budapesti nagykövete a bukaresti külügyminisztérium közlése szerint nem utasította el, hogy bemenjen a KKM-be, hanem egy másik, hétfői időpontot javasolt.

A román külügy másfelől maga is tiltakozó jegyzéket juttatott el a magyar félhez, amelyben – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, illetve a Mi Hazánk Mozgalmat nevesítve – azt állítja, hogy „magyar szélsőséges, idegengyűlölő és antiszemita” csoportok engedély nélküli tüntetésén „ismét meggyalázták” a román állami jelképeket Románia budapesti nagykövetségénél és azt követeli, hogy Magyarország vonja felelősségre azokat a helyszínen szolgálatot teljesítő rendőröket, akik nem léptek közbe ennek megakadályozására.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. június 7., 17:06
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Úgy látszik a román külügyminisztérium nem olvas és nem nézi meg a felvételeket. Kár. Lehazudják a csillagot az égről. Egész történelmük erről szól. Hazudjatok csak, megnő az orrotok.

  • User
    Dátum: 2019. június 7., 22:28
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Világos, hogy a magyarok a hibásak, miért nem verekedtek, mint a futballszurkolók. A csendőrökben szánalmat keltett a jámbor imádkozás, elfordultak, ne is lássák, ha magyarok valamelyikét békétlenség éri.

  • User
    Dátum: 2019. június 8., 20:48
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Dormányfalván van egy elhanyagolt pionírgyomláló hely. Hihetetlen. A százévesnek becsült ünnepi évben jó pont lesz, ha a hősöket a szomszédos magyarok által gondozott, de a pionírok által elhagyott helyen tartjuk. Még pénzt is kaphatnak érte. Senkinek nem ötlik, hogy nézze meg a római elesettek beton keresztjei alatti ásványokat. Az álmot percek alatt valósnak tüntették. A römödöszö halkan lapított, a polgármesterhez nem alacsonyodtak le, de bukuretiekkel sem akartak pikkeltetni. Jöhet a megfélemlítés, amihez a rendes ember csak imádkozni vél. Magyar képviselő pártos ne legyen, de a römödöszöből egybe három. Gyula indulóban kevéssé megbízható, de beszorítható. Na, erre megyünk. Nem számítottunk arra, hogy a korábban politikai támaszunk ellenünk fordul (ami nem kivétel, ettől a a társaságtól más előfordult). Amire nem gondoltatok, sem a külügyminisztérium, sem a hadügyminisztérium nem tiszteli a nagy megalomán állam területén elesett katonák emlékét, amihez annyit kell tudnunk, hogy a katonák akkor mentek háborúba, ha a politikusok megkívánták ezt. Ennek a mellőzése analfabéta megnyilvánulás. Tisztelt miniszterelnöknő, ne vesse más nyakába a felelősséget. Egy temetőbe utólag belopott kakukk tojásokat nem vizsgálni, ha nem a tetteseket és társaikal büntetni lenne méltányos.

  • User
    Dátum: 2019. június 10., 9:41
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Mit gondolsz, a zsíros jutalom reményében, s hogy ne legyen sok bajuk a csontokkal, ha van ilyen, rátelepedtek a meglévő temetkezésre. A fakeresztet öntözöd, elrothad, a beton marad… Nem is gondolták, valakinek rosszul eshet. Ha gondolták volna, akkor se lett volna másképp, annyira el vannak telve a vizióikkal, hogy ők mindenben helyesen gondolkodnak, hiszen a moldovánok az oltyánok után a legértelmesebb nemzetalkotók.

  • User
    Dátum: 2019. június 10., 16:38
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A polgármester tévedését lovagolják ma is. Valaki tán nyer és kiemelkedik társai közül, csak azokat ne gondold, akik ebből nyernek, majd dicsérik helyben maradt ötlettársaikat, a keresztek nyüvőit, még a készséges pópákra is köpnek. Ez az út darált kővel van megszórva, és mezítláb kellene rajta menni, hogy látsszék kinek oldalán az igazság. De csak a gazság és a színlelés látszik. Május óta láttam valamit ebből a dologból, de mindenki csak vonogatta a vállát. Majd, … az még nem, jött el.