Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ünnepi parlamenti ülés: kivonult a teremből Csoma Botond beszéde közben az AUR frakciója

Ünnepi parlamenti ülés: kivonult a teremből Csoma Botond beszéde közben az AUR frakciója Románia

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) teljes frakciójával együtt kivonult hétfőn Csoma Botond beszéde közben a december elseje tiszteletére tartott ünnepi parlamenti ülésről George Simion pártelnök.

Az ellenzéki politikus történelemhamisítással vádolta meg az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjét, aki szerinte azt állította, hogy „a románok jogtalanul vették el Erdélyt, amelyik nemcsak a románoké, hanem a magyaroké is”. A parlamentben a sajtónak kijelentette: tiltakozásként kivonult az ülésteremből a „következetesen irredentista magatartású” Csoma Botond beszéde közben a frakcióval együtt.

George Simion sajnálatát fejezte ki, hogy az AUR volt az egyetlen párt, amelyik nem tűrte el az RMDSZ „arcátlanságát”. Sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy a kormánykoalíció „tolerálja” az RMDSZ-t.

A parlament ünnepi ülésén felszólaló Csoma Botond többek között arról beszélt, hogy a magyar közösség Romániában képzeli el a jövőjét, az RMDSZ pedig partner mindazoknak az elképzeléseknek a megvalósításában, amelyek etnikai hovatartozástól függetlenül javítják az állam polgárainak életszínvonalát.

A politikus kijelentette, hogy a francia-német megbékélés példáját követve a különböző közösségeknek joguk van a történelmi események saját szempontjuk szerinti értelmezéséhez, és ennek nem kellene felháborodást kiváltania a társadalom egy részében. „Az erdélyi románok politikai és vallási vezetői nagyon jól tudták, hogy Erdély nemcsak román, hanem magyar, szász és zsidó föld is, és ez tükröződött a gyulafehérvéri nyilatkozat szövegében” – jelentette ki a frakcióvezető.

Csoma Botond hangsúlyozta, hogy az RMDSZ megérti december elseje különleges jelentőségét a román nép kollektív tudatában, de emlékeztetett arra, hogy az erdélyi magyarok számára ez a dátum egy bizonytalanságokkal terhelt korszak kezdetét jelentette. „A 21. században a történelmi diadalnak át kell adnia helyét a befogadó szellemben történő együttműködésnek. Ennek érdekében azt javasoljuk, hogy ha új alkotmányunk lesz, akkor abban a nemzeti kisebbségeket államalkotó tényezőként kell meghatározni” – mondta a képviselő.

Csoma Botond nem érti, miért nevezte őt irredentának George Simion

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője az ülés után a sajtónak kifejtette: senkit sem sértett meg, amikor a két ház együttes plénuma előtt tartott beszédében kijelentette, Erdély Románia része, de a románok mellett magyarok, zsidók, szászok és más nemzetiségek is lakják.

A politikus felidézte, hogy Diana Şoşoacă független szenátor „a szokásos stílusában” megszakította a felszólalását a bekiabálásaival, de rövid szünet után folytatta a beszédét. „Ez nem tudtam mire vélni, de az ismert, hogy gyakran viselkedik így. (…). Azt mondtam: az 1918 december elsejei gyulafehérvári nyilatkozatot megfogalmazó román politikai és vallási vezetők nagyon jól tudták, hogy Erdély nemcsak román, hanem magyar, szász és zsidó föld is. Ennyit mondtam. (…) Szerintem nem sértettem meg senkit. Egyáltalán nem számítottam ilyen reakciókra” – jelentette ki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.

A két ház együttes ülésén Nicolae Ciucă miniszterelnök is részt vett. A román nemzeti himnusz eljátszása után elkezdett ünnepi ülést Marcel Ciolacu, a képviselőház elnöke vezette. A napirend szerint felszólalt a miniszterelnök, a két házelnök és a frakcióvezetők. Meghívottként részt vettek az ülésen a kormány tagjai, Emil Constantinescu volt államfő, egyházi méltóságok és diplomaták.

Romaşcanu: Erdély történelmileg a románok földje

Lucian Romaşcanu kulturális miniszter szerint Csoma Botond beszéde elütött a többi, hazafias töltetű felszólalástól. Romaşcanu úgy véli, senki sem játszhat ki „egy olyan veszélyes kártyát, amely történelmileg bizonyítottan óriási romboló potenciállal bír”.

„Ma, a román parlament ünnepélyes ülésén örömmel emlékeztünk meg arról a hatalmas történelmi vívmányról, amelynek eredményeképpen egyazon nemzetállam határain belül egyesültek újra azok a tartományok, ahol a románok évszázadokon át többségben voltak. A törvényhozók hazafias, de történelmi adatokkal is teli beszédei között sajnos oda nem illő volt az RMDSZ-es képviselő, Csoma Botond beszéde – írta a szociáldemokrata politikus a Facebookra hétfőn este.

Romaşcanu kifejtette, „Erdély történelmileg a románok földje, ahol valóban éltek és élnek magyarok, szászok és zsidók. A gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéretet a román állam betartotta és betartja”. Hozzátette, Romániát a kisebbségekkel, köztük a magyar kisebbséggel való bánásmód jó gyakorlatainak példaképeként szokták emlegetni, a magyar közösségnek ugyanis képviselete van a parlamentben, csaknem minden kormányban képviseltette magát az 1989-es decemberi forradalom óta, és minden szinten biztosított számára az anyanyelvi oktatás. Mindezekért a románok és Románia tiszteletet érdemelnek – vélekedett Romaşcanu.

„Senkinek nem lehet oka és nem állhat érdekében kijátszani egy olyan veszélyes kártyát, amely történelmileg bizonyítottan óriási romboló potenciállal bír” – olvasható a miniszter bejegyzésében.

forrás: Agerpres

fotó: Csoma Botond/Facebook

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. november 29., 14:56
    ÉRTÉKELÉS: 13

    A világ bármelyik parlamentjébe minimum egyetemi végzettséggel szabadna bekerülni! A szenátor, képviselő ismerje a bizonyos ország történelmét, földrajzát, a szorzótáblát…..🤣🤣🤣

  • User
    Dátum: 2022. november 29., 22:12
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Románia egy példa mutató ország a kisebbség megbecsülése terén ?!! 100 év alatt eltűnt több százezer szász,??? majdnem 2 millió magyar?!! és nem lehet tudni menyi zsidó és egyébb màs nemzetiségek és folyamatosan támadják, rombolják a kisebbségek kultúrájukat nyelvüket ezt nevezzük példa mutatónak egy hazug sunyi banda egytől egyig..

  • User
    Dátum: 2022. november 30., 13:51
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Most már a halpiacon is szerezhetsz diplomát!Kézdin is a kihelyezett egyetemen a kicsi kutya is megkaphatta a diplomát…nem is akármilyet!Közgazdászit!
    Azért hogy megtanulják hogyan kell kijátszani az adótörvényeket a vállalkozásoknak.