Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Uniós támogatásból segítené a kormány a magyar gyerekek román nyelvtanulását

Uniós támogatásból segítené a kormány a magyar gyerekek román nyelvtanulását Románia

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére európai uniós alapokból segítené a román kormány a nemzetiségi, ezen belül a magyar gyerekek román nyelvtanulását, amely célra egy 10 millió euró összértékű projektet hirdettek meg – közölte hétfőn a romániai magyar érdekvédelmi szervezet.

Hirdetés
Hirdetés

Az RMDSZ közleménye Hegedüs Csillát, az európai alapok minisztériumának államtitkárát idézte, aki elmondta: minden gyereknek meg kell adni a lehetőséget, hogy megtanuljon románul, ez a célja az európai alapok és az oktatási minisztérium közös projektjének, amelyet a napokban bocsátottak társadalmi vitára a humánerőforrás-fejlesztési operatív program keretében.

A projekt összértéke 10 millió euró, amelyből hatezer oktatót képeznek tovább arra, hogy a románt idegen nyelvként tanítsák, de lesznek új tankönyvek, román nyelvű játékos telefonos applikációk is, amelyek a gyerekek román nyelvtanulását segítik.

„Mind Székelyföldön, mind Kolozsváron és a Partiumban sok gyereknek gondot jelent a román nyelv elsajátítása. Azonban ahhoz, hogy mindenki otthon érezze magát Erdélyben, fontos, hogy a gyerekeink megfelelő módon tanuljanak meg románul” – mondta Hegedüs Csilla. A társadalmi vita után a projektet hivatalosan is elindítják, a finanszírozási szerződés aláírása után várják a tanárok jelentkezését, akiket meghatározott kritériumrendszer szerint választanak ki.

Kallós Zoltán romániai oktatási államtitkár is hangsúlyozta: fontos, hogy a magyar diákok megtanuljanak románul, mert jobb jövőt, jobb életet teremthetnek maguknak szülőföldjükön és jól fizetett munkához juthatnak.

„Nem akarjuk, hogy a gyerekeink külföldre költözzenek, azt akarjuk, hogy itt legyenek közel hozzánk” – mondta az államtitkár. Emlékeztetett: a 2011-2012-es tanévtől a magyarul tanuló gyerekek számára külön tantervet vezettek be, amely nagyrészt jó, de kiderült, hogy sok esetben nem megfelelően alkalmazzák, ezért akarnak továbbképzéseket szervezni a pedagógusok számára.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. szeptember 20., 18:53
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ez bizony rengeteg penz, remeljuk az eredmeny nagyobb lessz mint a romak integracioja programoknak. Talan jobb lenne, ha neha eredeti hang es roman feliratos filmeket is neznenek, a sok magyar szinkronos film helyett, igy egyszerre ket idegen nyelvet is gyakorolnanak es annak a rengeteg penznek egy reszet masra is lehetne forditani.

  • User
    Dátum: 2021. szeptember 21., 20:46
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A 10 milliobol par;smeker;megtollasodik de attol a gyermekek nem fognak jobban tudni beszelni romanul.Hany ilyen programot mar kipipaltak,1-3 honapos :tovabb kepzesek:cimen es az eredmeny NULLA.

  • User
    Dátum: 2021. szeptember 24., 10:06
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Megnéztem, hogy hol, meddig lehet „társadalmilag vitatkozni”. Úgy tűnik, holnapig. Ez lehet jó hír. Azt is láttam, hogy miről kellene vitatkozni. Úgy néz ki, mint a sok-sok eddigi eu-s pályázat. Bonyolult, bürokratikus. El fog veszni a sok bába közt a gyermek. Bár ne lenne igazam.