Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újrakezdik a tiltakozó akciókat a tanügyi alkalmazottak

Újrakezdik a tiltakozó akciókat a tanügyi alkalmazottak Románia

Sztrájkőrséget tartanak szerdán a tanügyi alkalmazottak a bukaresti Victoriei téren, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy meg kell oldani a közoktatásban és a felsőoktatásban dolgozó oktató és kisegítő személyzet bérproblémáit.

Hirdetés
Hirdetés

Mintegy 500 szakszervezeti tagot várnak a megmozdulásra.

Az oktatási intézmények jelentős része kisegítő személyzet hiánnyal küzd. Emellett a kisegítő személyzet továbbra sem részesül a munkakörülmények miatt járó bérpótlékokban; a túlórákat pedig, amiket a személyzethiány miatt kénytelenek végezni, nem fizetik ki nekik. A kisegítő személyzet alapfizetését a 2017/153-as kerettörvény első mellékletének előírásai szerint, nem pedig a 8. melléklet előírásai szerint kell szabályozni – olvasható a szakszervezetisek közleményében.

Emlékeztetnek, hogy az ágazat dolgozói 2020 szeptemberétől lettek volna jogosultak a 2017-ben elfogadott bértörvényben rögzített fizetésemelésre, de a kormány elhalasztotta ezt az intézkedést.

Rámutatnak arra is, hogy jelenleg a tanügyi személyzet az egyetlen közalkalmazotti kategória, amely nem részesül munkakörülményekért járó pótlékban, mivel az elmúlt években a kormány bérpolitikája az volt, hogy a pótlékok összegét a 2017/153-as törvény hatályba lépése előtti szinten maximálta, és a 2018/34-es, illetve a 2017/569-es kormányhatározat alkalmazhatatlanná vált.

A tiltakozó akciót a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség szervezi.

Archív fotó.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. május 26., 14:53
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A gyerek nem a tanártól butul, sokkal hamarabb a telefonjától és mert nem ír és nem olvas, mint ahogy a szülő sem könyvet vesz a kezébe hanem az Isztambul menyasszonyt nézi!

  • User
    Dátum: 2022. május 26., 23:34
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Zsarolják a pénzt a szülők zsebéből szégyentelenül, maguknak és a barátaiknak! Mégis milyen tanár az aki a saját tanítványait kell korrepetálja!?

    • User
      Dátum: 2022. május 27., 14:44
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Igaza van ! Egy osztaly azonos szintu zsenikbol all !! Olyan nincs , hogy a tananyagot az egyik tanulo azonnal , a masik tobbszori magyarazatra erti meg . Ugye? Na , ez az amikor 1 ora nem eleg az anyag leadasahoz mert az egyik mar unatkozik mig a masik epp , hogy kapiskalja.

    • User
      Dátum: 2022. május 27., 14:34
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Egyaltalan nem kell a tanar korrepetalja a sajat tanitvanyat ! A szulo is megnezhetne miert megy valami nehezen a csemetejenek es segitsen neki. Mar , ha tud !

  • User
    Dátum: 2022. május 29., 20:26
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A kedves szülő üljön le 1-2 órát csemetéjével, amíg lehet! Ahogy nő a gyerek, akkor sem árt követni a tanulás előremenetelét! Közbe rákérdezni, mit és mennyit tanult! Tanítóval, osztályfőnökkel tartani a kapcsolatot. Monitorizálni😂😎 barátait, szabadidős tevékenységeit! Van aki 20 évesen is „gyerek” de ne esni túlzásokba! Megbeszélni bizonyos dolgokat gyerekével és mindig partnerként kezelni!